Bővebb ismertető
Előszó
Filozófia, filozófiatörténet, hermeneutika
Jelen, több kötetből álló tanulmánygyűjtemény javarészt az elmúlt, hozzávetőleg két évtized során keletkezett hermeneutikai-filozófiatörténeti írásaimból tartalmaz válogatást. Létrejötte nem kismértékben köszönhető annak a visszatérő baráti-kollegiális-kiadói ösztönzésnek - unszolásnak, noszogatásnak -, melyben az elmúlt években, évtizedekben időről időre részesültem. A Hermeneutikai tanulmányok 2001-ben megjelent első kötete érthető módon azt az elvárást ébresztette - s ezt a hátsó borító utolsó mondata kifejezetten meg is erősítette -, hogy az első kötetet nemsokára további kötet vagy kötetek követik majd. E kötetek „nyersanyaga" - a bennük megjelenő szövegek korpusza és száma - az évek során meg is született, sőt egyre inkább gyarapodott. Az elmúlt húsz év alatt néhányszor már közel kerültem ahhoz, hogy a kívánalomnak eleget tegyek. A baráti ösztönzésekre válaszul úgy négy-öt évenként buzgón nekiláttam, hogy az időközben keletkezett, illetve folyamatosan megjelenő írásokat tartalmazó további köteteket sajtó alá rendezzem, csakhamar azonban olyan nehézségekkel találtam szembe magamat, melyek folyományaként a feladatot félretoltam, egyre halasztottam, s inkább aktuális kutatási, publikációs kötelezettségeimnek igyekeztem eleget tenni. Ahelyett, hogy a már meglévő írásokat kötetbe, kötetekbe gyűjtöttem volna, inkább a kötetekbe foglalható, foglalandó írások számát szaporítottam; ezáltal persze az előbbi feladat egyre nehezebbé vált.
Úgy nyolc-tíz évvel ezelőtt megszületett azután egyfajta - „Hermeneutika és filozófiatörténet" munkacímet viselő - „Összegyűjtött művek" 155-165 ív terjedelmű, 75-85 írást tartalmazó (életmű)kiadásának az elképzelése, ez azonban - a kapcsolódó koncepció és a vele összefüggő szerkesztési munkák áttekintése után - túl nagy feladatnak bizonyult. A nehézségek között szerepelt döntő módon az a dilemma, hogy a kiadás milyen rendezőelvet kövessen, a tanulmányokat (köteteket) megszületésük kronológiai sorrendjében, avagy tematikus súlypontjuknak megfelelően próbálja összerendezni egymás mellett álló, egymást követő s egymással összefüggő nagyobb blokkokba. Mindkét álláspontot lehetségesnek láttam, előnyeiket és hátrányaikat úgyszintén. A kronológiai szempont jobban láthatóvá teszi a szerző „fejlődését", azt, hogy honnan indult, és hova jutott, milyen pályát/utat futott be. A kronológiai elv érvényesítése esetén ugyanakkor egymás mellé kerülhetnek egymástól tematikailag igen távol eső írások, olyanok, amelyeket csupán az „évjáratuk" véletlenszerű időbeli közössége fűz egybe. S fordítva: a tematikai nézőpont kitüntetettsége azt eredményezheti, hogy egymás szomszédságába kerülnek tematikailag hasonló, de időben
11