Egyetemes és részleges eszthetika [antikvár]

Egy német példabeszéd szerint «a régi szerelem nem kap rozsdát». Így vagyok én első szerelmem tárgyával, az eszthetikával. Lehet, hogy mert gyermek és ifjú koromban verselő voltam, vagy mert a költőket (az időben Csokonayt, Petőfit, Tompát) rajongással olvastam: szükségét éreztem a tudatosságnak úgy az írásban mint az olvasásban. Még nem végeztem a theológiát, mikor pályázaton Csokonayról írt tanulmányom kitüntetést nyert. Az iskolai főhivatalok (contrascriba = rendőrfőnök,senior = közigazgatási képviselője a tanároknak, egyszersmind a folyó pénztár kezelője) viselése előtt egy szabad félévem volt, melyből három hónapot Bécsben töltöttem. Zimmermannak, kit «Eszthetika történeté»-bői, mely a debreezeni könyvtárban megvolt, ismertem, hallgatója voltam. Ő nyert meg még inkább az eszthetikának s a herbartizmusnak. Siettem még azon évben megjelent rendszeres «Eszthetiká»-ját megszerezni, később egyéb műveit (Phil. Prop. Uber das Tragische). A főiskolában tartózkodásom alatt az önképző körben s akkor alakított «tudománykedvelők» összejövetelében többször tartottam széptani felolvasást. Zimmermann történeti könyve tájékozást nyújtott az eszthetikai irodalomban, s én utrechti szabad időm (két iskolai év) egy jó részét efféle könyvek olvasására s kivonatozására használtam. A Zimmermann hatása alatt megkedvelt formálizmus még inkább erősödött nálam Zeising «Proportionslehre»-jének olvasásával. De nem hiányzott ennek ellensúlyozására ideálisabb s józanabb olvasmány sem. Ekkor olvastam át Lessing és Schiller műveit.