Az élet rendszerelmélete [antikvár]

Előszó A XXI. század kibontakozása során egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy korunk fő problémáit - az energiát, a környezetet, az éghajlatváltozást, az élelmiszerbiztonságot és a pénzügyi biztonságot - nem lehet elszigetelten értelmezni. Ezek rendszerszintű problémák, ami azt jelenti, hogy mind összekapcsolódnak és kölcsönösen függenek egymástól. Végső soron ezeket a problémákat úgy kell tekintenünk, mint egyeden válság különböző oldalait, amely nagyrészt a felfogás válsága. Mindez abból adódik, hogy a modern társadalom legnagyobb része, és különösen a nagy társadalmi intézmények, egy elavult világnézet koncepciójához csatlakoznak, olyan valóságfelfogáshoz, mely túlnépesedett, globálisan összekapcsolt világunk megértésére alkalmatlan. Vannak megoldások korunk legfontosabb problémáira; néhányuk még egyszerű is. Ezek azonban radikális váltást igényelnek az érzékelésünkben, a gondolkodásunkban, az értékeinkben. És valóban, egy tudományos és társadalmi világnézetbeli alapvető változás kezdeténél tartunk, egy paradigmaváltásnál, mely olyan radikális, mint a kopernikuszi forradalom. Sajnos ez még nem tudatosult a politikai vezetőink többségében, akiknek ez - egy népszerű kifejezéssel élve, képtelen „meglátni a teljes képet". Nem veszik észre a korunk legfontosabb problémái közti összefüggéseket. Ráadásul nem hajlandók elismerni, hogy az ő úgynevezett megoldásaik hogyan hatnak az eljövendő generációkra. A rendszerszemlélet nézőpontjából csak azok az életképes megoldások, amelyek fenntartha-tóak. Amint azt ebben a könyvben tárgyaljuk, egy fenntartható társadalmat kell megtervezni, oly módon, hogy az életmód, a vállalkozások, a gazdaság, a fizikai struktúrák és a technológiák ne háborítsák a természet életfenntartó képességét. Az elmúlt harminc évben világossá vált, hogy ezeknek a kérdéseknek a teljes megértése nem kevesebbet követel, mint az élet radikálisan új koncepcióját. Most valóban az életnek egy ilyen, újfajta megértése jön létre. A kortárs tudomány élvonalában többé nem úgy tekintünk az univerzumra, mint alapelemekből álló gépezetere. Felismertük, hogy az anyagi világ végső soron kapcsolatok mintázatokban megmutatkozó hálózata; hogy a bolygó egésze egy élő, önszabályozó rendszer. A nézetet, mely gépnek tekintette az emberi testet, az elmét.