Bővebb ismertető
ELŐSZÓ (Invokáció)
Sürgetően nagy szükség van ma egy olyan könyvre, amelyik az életről szól. A teljes igazságról, ami számunkra, emberek számára az életről tudható, megismerhető. Azért sürgető, mert megbetegedtünk, nagy bajba jutottunk, és „az igaz pillanat hamar elmúlik". Az idő, ameddig még lehet tenni, ameddig még lehet gyógyítani, ameddig még lehet a gyógyulásban reménykedni, valóban hamar elmúlik. Gyógyítani, gyógyulni azonban csak igazságban, az igazság ismeretében, a teljes igazság teljes ismeretében lehet. Hazugságban sem élni, sem gyógyítani nem. Ezért kell ismernünk a számunkra, emberek számára ismerhető teljes igazságot az életről.
Az igazság ismeretének, tudásának három szintje van:
1.) nem tudom, nem ismerem,
2.) nem tudjuk, nem ismerjük,
3.) soha nem tudhatjuk, soha nem ismerhetjük meg.
Az elsőnél valaki már felfedezte, megismerte az igazságot, tehát nekem csak meg kell tanulnom. Vagyis az a felismerés, hogy én valamit a már ismert dolgokból még nem tudok, tanulásra serkent, kell, hogy serkentsen. A második fokozathoz azok a dolgok tartoznak, amelyek megismerhetők, de eddig még nem fedezte fel, nem ismerte meg, nem írta le senki. A tudásnak, a feUsme-résnek ez a szintje kutatásra serkent. Nagyszerű, ha valóban serkent. Itt óriási szükség van az igazi tanárokra, egyetemeken az igazi kutató professzorokra, akik saját tapasztalataikból biztonsággal tudják mi az, amit még nem tudunk, mi az, amit még eddig senki sem fedezett fel. A harmadik szint, a tudásunk, a tudomány számára soha meg nem ismerhető világ, amelyet tagadni szoktak, sőt amikor a tudomány mindenhatóságát hazudják, kötelezően tagadandónak is vélik. Azonban ez a világ valóság. Éppen az igaz tudományos felismerések bizonyítják. Ezek valóban elvittek és mindenkit elvisznek a kezdetekhez és a törvényhez is, amely a létezésnek keretet, kötelező érvényű „parancsokat" ad. Van kezdete az élettelen anyagi világnak és van törvényi rend, aminek 3 jellemzője a tökéletesség, ésszerűség és célszerűség, amely az egész anyagi világot, vagyis az élettelent és az élő világot is fenntartja, irányítja. Az egyszeri kezdet a