A modern én felemelkedése és diadala [antikvár]

Előszó a magyar kiadáshoz „A kortárs erkölcsi megnyilatkozás legfeltűnőbb vonása, hogy nagyrészt az egyet nem értés kifejezésére szolgál. Azoknak a vitáknak pedig, amelyekben e nézeteltérések kifejezésre jutnak, a lezárhatatlanság a legfeltűnőbb vonásuk." Az Alasdair Macintyre-től származó idézet (Az erény nyomában. Osiris, 1999,19. o.) legérdekesebb jellemzője a kortalansága. Éppen úgy papírra vethető volt 1981-ben, mint közel fél évszázaddal később. Ez persze nem azt jelenti, hogy sosem fog korosodni, de azt igen, hogy egy jelenleg nyitott folyamatban sodródunk. A modernitásként is keretezett korszak egy olyan világot hozott létre, amelyben a mozgás lett a mérce, a bármely irányba tartó haladás, és nem a desztináció. Ennélfogva nem meglepő, hogy az etikával kapcsolatos modern polémiák -mint a homoszexuális és transzmozgalom, az abortusz vagy a lombik megítélése - miért lezáratlanok sok évtizede, miért legfeljebb politikai diadalok vagy vereségek övezik e vitákat, mintsem etikai nyugvópontok. Carl R. Trueman nem a modernitás társadalmi tüneteire fókuszál művében, hanem a mélyben húzódó tektonikus mozgásokra. Nem a lezáratlan vitákra, hanem lezárhatatlanságuk okaira. A szerző számos előadásában és művében hívja fel a hallgatósága figyelmét arra, hogy az ideáknak hatalmuk van. Minél mélyebben kezdenek dolgozni a kultúrában, minél vitálisabb szerveit kezdik ki a társadalomnak, annál nagyobb hatásúak. A modern én felemelkedése és diadala azt vizsgálja, hogy a