A fájdalom [antikvár]

Előszó Amikor Mr. Ashley Sampson arra biztatott, hogy írjam meg ezt a könyvet, azzal a kéréssel álltam elő, hadd jelenhessék meg névtelenül: hiszen ha tényleg leírom mindazt, amit gondolok a fájdalomról, akkor az nagy lelkierőt sejtet; ez viszont nevetségessé válik, ha kiderül, hogy tőlem származik az írás. A sorozat miatt nem tudták vállalni a névtelenséget. De Mr. Sampson azt tanácsolta, hogy írjak előszót a könyvhöz, s abban magyarázzam meg, hogy az életben nem sikerül megvalósítanom az elveimet. Ennek a derűs feladatnak teszek most eleget. Hadd valljam meg tehát mindjárt az elején, hogy ebben az egész könyvben & a jó Walter Hilton szavaival - „igazi érzéseim annyira távol állnak attól, amit mondok, hogy nem tehetek mást, mint irgalomért esedezem, s arra vágyódom, bárcsak meg is valósíthatnám mindezt".1 Egyetlenegy dologgal pontosan ezért nem vádolhatnak a kritikusaim. Senki se mondhatja: „A hegekkel tréfálkozik, bár maga sohasem sebesült meg." Hiszen soha