A diszkurzív politikatudomány alapjai [antikvár]

Bevezetés A körülöttünk kavargó politikai valóság nem embertől független adottság, történelmi szükségszerűség és a tények cáfolhatadan halmaza, hanem kortársaink konstrukciója, amely szakadadan választások sorozatában, reális lehetőségek lezáródása és újak megnyílása révén jön létre s változik. Ezért a politikatudományt nem célravezető objektív ténytudományként művelni; aki mégis ezt teszi, saját nélkülözhetetlen értékeit és nemes elkötelezettségét öltözted a tudomány tárgyilagosnak és semlegesnek tetsző nyelvezetébe. A politika „objektív kényszere" is csupán a célirányos cselekvések határait vagy kereteit jelöli ki, nem pedig az egyes tettek jellegét és tartalmát determinálja. A politikai tények és adatok sem „cáfolhatatlan realitások", hanem a cselekedetek megkér-dőjelezetlen előfeltevései, a politikai konstrukciók fundamentumai. A cselekvők néha vitatják is egyiket s másikat, mármint ha valaki egy rivális reahtás talaján áll vagy arrafelé törekszik: a tényviták a politika közönséges eseményei. A tudománynak azonban talán mégsem feladata igazságot tenni a politikai valóság megnevezésért és létrehozásáért folyó politikai csatákban. Ha művelője mégis ezt teszi, belép a politizálás összetett terepének egyik színterére: a felvilágosítás és a tanácsadás is politikai tevékenység. Ez természetesen a tevékenység státuszára és jellegére vonatkozik, nem pedig minőségére vagy értékére. Könyvem a politikatudomány konstruktivista felfogásához áll közel, amely nem ismeri a fenti dilemmákat. Kérdéseim ezért nem egy objektivista leíró tudomány obligát felvetései: hogyan strukturálódik a politikai társadalom, kik vannak hatalmon, milyen érdekharcok dúlnak, milyenek a működő rendszerek, hogyan jönnek létre a politikai integrációk, és így tovább, illetve ezen problémák konkrétabb vagy hazai változata. De azt sem vizsgálom, hogy mindezek „mélyén" milyen objektív mozgástörvények húzódnak meg, milyen elméleti igényű magyarázatokkal lehet „megnyugtatóan" elrendezni a zűrzavaros politikai valóságot, csúcsán azokkal a nagy hatású teóriákkal, amelyek a pártrendszerek, az emberi jogok, az igazságosság vagy a hatalom kérdésében nyújtanak tudományosan „végérvényes" megoldást. Kétségtelen, hogy a pohtikatudomány főáramában éppen ezeket a kérdéseket vizsgálják, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel a modern demokráciák öntudatához és sorsának alakulásához. Hosszabb ideje jelen vannak azonban a tudományban olyan törekvések, amelyek nem tekintik feladatuknak sem a tények tényszerű rendszerezését, sem az objektív folyamatok objektválását, sem az alapozó ideák megalapozását. Ezeket a modernitás önreflexiója szellemében kibontakozó szemléleti hasonlóság köti össze egymással: elsősorban arra kíváncsiak, hogy mi módon jön létre, és hogyan létezik a politika jelentéses valósága. A válaszok természetesen sokfélék, de mindegyikben kiemelkedő szerepet kap az értelemkonstrukció, amely közösségi és nyilvános, azaz interszubjektív és kommunikált. Ha ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi a polirika, akkor nemigen mondhatjuk, hogy valósága függetleníthető az értelemadás és az értelemfejtés munkájától, a nyilvános