Silentium / Titkos jegyzőkönyv / Unicornis [antikvár]

Lapélein elszíneződésekkel, enyhe foltokkal. Több oldalán ceruzás jelöléssel, pár aláhúzással.
„E könyvnek sokáig azt a címet akartam adni, hogy a Hallgatás Őre. Úgy gondoltam, hogy az ismeretlen határán, a sötétség és a fény között, a titkok országának kapujában álló őrről szól. A misztikus szó iránt bizalmatlan vagyok, és annak csak a misztérium kedvéért bocsátok meg. De a könyv éppen a misztériumról szól, a meghatározhatatlanról, vagyis arról, ami az egyetlen valóság és az egyetlen tapasztalható. Végül az Unicornis címet választottam. Az Unicornis az egyszarvú állat. A két szarv a két szem, a két kéz, a két nem, a kettősség, a két here, a két méhkamra jele. Az egy szarv a homlokszem, az egy, a lingam, a joni, a szív, az androgün. Az egyszarvú a szent erdőben a szürracionális állat. Kínában Ki-linnek hívták. Kung-ce anyjának, mielőtt fia megszületett, álmában megjelent. Az első egyszarvú a föld középpontjából ugrott ki. Elevenen alig látták. Tyanai Apolloniusról mondják, hogy egyszer találkozott vele. Mózes azt írja: Az Úr kivitte őket Egyiptomból, olyan az ő ereje, mint az egyszarvúé. Az egy a megismételhetetlen. Egyszer van. Egyetlenegyszer. Először és utoljára. Megfoghatatlan és meghatározhatatlan. A misztérium. A hallgatás őre a néma szent erdőben élő hangtalan egyszarvú, a tilalmak küszöbén, az utolsó lény, a lét legvégső alakja, az Egy. De hiába egy és egyetlen. Ha vele vagy, tudod, hogy ez az egy az egész és az egyetlen, a minden. Hiába van először és utoljára. Mindig volt és van és lesz. És hiába megfoghatatlan. Ő az egyetlen megfogható, ő a valóság, a realitás, a tapasztalat és a konkrétum, és ami rajta kívül van, az káprázat. Hiába ő a misztérium, ez a misztérium van bennem és benned, és ez vesz bennünket körül, és ez az, amit megérintünk, s amit megeszünk s amit látunk és orrunkkal beszívunk, s hiába titok, ez az, amit mindenki tud, és hiába tilalom, ez az, amiből vagyunk. Ez az egyszarvú. Az egyszarvúval találkozni lehet a városok utcáin, s akkor a sorsdaimón arcát viseli. Ilyenkor az ember nyakában ül, kezében korbács, és az embert űzi. Az emberek az utcán azért rohannak, mert ő hajtja őket. Találkozni lehet vele gyermekek, leányok, szentek arcán, akkor ő az angyal. Ilyenkor az embert kezénél fogva vezeti szelíden. Amikor az ember a földet elhagyja, a lélek vezetője lesz, elöl megy, és az utat mutatja. Egy szarva világít, mint a csillag. Vannak lelkek, akik felülnek reá, s az egyszarvú viszi őket hátán, a túlvilág birodalmain át, erdőkön, hegyeken, folyókon át, szarva egyre jobban és jobban ragyog, előre mered a térbe, és az utat mutatja.”