Metafizika [antikvár]

1. (J) KÖNYV 1. fejezet Minden ember természettől fogva törekszik a tudásra. En- pSoaii nek jele az érzékszervi észlelések megbecsülése. Hiszen az általuk nyújtott haszontól függetlenül becsüljük nagyra ezeket, mégpedig legkivált a szemünkkel történő érzékelést. A látást ugyanis nemcsak akkor részesítjük előnyben úgyszólván minden más érzékeléssel szemben, amikor cselekszünk valamit, hanem akkor is, ha éppen semmit sem akarunk cselekedni. 2f Ennek az az oka, hogy érzékeink közül a leginkább ez biztosítja számunkra a megismerést, és világítja meg a dolgok számos különbségét. Az élőlények természetüknél fogva érzékeléssel rendelkező lényekként jönnek a világra, azután ebből az érzékelésből némelyikükben nem alakul ki emlékezet, másokban viszont kialakul. Ezért az utóbbiak értelmesebbek és tanulékonyabbak p8ob 21 azoknál, amelyek nem képesek az emlékezésre. Értelmesek ugyan, de nem képesek tanulni azok a lények, amelyek nem hallják a hangokat (például a méhek, és ha van még más ilyesfajta élőlény, akkor az is). Tanulni azok tanulnak, amelyek az zj emlékezésen felül hallással is rendelkeznek. A többi élőlény életét érzékszervi észlelések és emlékképek irányítják, de tapasztalatokra nemigen tudnak szert tenni, az ember életében viszont a mesterség és a következtetéseket alkalmazó gondolkodás is jelen van. Az emberben ugyanis az emlékezésből tapasztalat alakul ki. Hiszen az ugyanarra a dologra vonatkozó több emlékkép megteremti az ezzel a dologgal kapcsolatos p8ia egységes tapasztalatot. A tapasztalat közel azonosnak tetszik a tudással és a szakértelemmel, azaz a mesterséggel, ám a tudás és a mesterség a tapasztalat révén alakul ki az emberben. Hiszen a tapasztalat mesterséget szül - mint Pólosz mondja -, a tapasztalat hiánya pedig találomra végrehajtott tetteket