Megtestesülés [antikvár]

Vagy hét esztendős lehettem, mikor kezembe került Erich Kästner Pici és Anti című regénye. Egy jómódú kislány és egy szegény beteg cselédlány fiának barátságáról szólt, akik éjszaka a szülők tudta nélkül gyufát árulnak Bécs valamelyik hídján. Ennél többre nem nagyon emlékszem. De igen jól emlékszem majdnem mindenre, ami a fejezetek között történt. A szerző ugyanis minden fejezet után beillesztett egy úgynevezett „gondolkoznivalót". Ahány fejezet, annyi gondolkoznivaló. A „gondolkoznivalók" meg voltak számozva és dűlt betűkkel voltak szedve. Kästner azt javasolta, hogy ha nem érdekelnek, ugorjuk át őket. De engem mindenek felett a gondolkoznivalók érdekeltek. Arra biztattak, hogy gondolkozzunk el mindazon, ami történt. Ha tehetségem lenne hozzá, én is írnék egy regényt a fejezetek közé iktatott gondolkoznivalókkal. De mivel nincs írói tehetségem, így csak a gondolkoznivalókat fogalmaztam meg. A számuk önkényes, tartalmuk egy kissé kevésbé. De mindenesetre az olvasókra bízom, hogy illesszék be a regény fejezeteket a gondolkoznivalók elé. Valószínűleg valamiféle életrajz kerekedik ki belőle. Hiszen a világba lépésről szól az első gondolkoznivaló, míg az utolsó, a kilencedik, a világból való kilépésről. Annyi regény, ahány olvasó, gondolhatnánk. De ez tévedés, mert sokkal több. Annyi regény, ahány regényt el tud gondolni akármelyik olvasó. Én például el tudnám gondolni annak az embernek a regényét is, akitől az utolsó gondolkoznivalóban búcsút veszek. Játsszunk tehát együtt, keressük meg a gombhoz a ruhát!