Bővebb ismertető
Ebben az előadássorozatban feladatomnak tekintem, hogy összekapcsoló hidat verjünk viszonylag mindennapos dolgok, tapasztalatok között, amikkel az ember a közönséges életben találkozhat és az emberiség legmagasztosabb ügyei között. Ezzel pedig nyíljon meg ismét egy út a mindennap életéből ahhoz, amit számunkra, a lélek és a szellem számára a Szellemtudomány jelenthet. Tudjuk, hogy a Szellemtudomány, amennyiben egyre jobban és jobban elmélyedünk abban, amit adhat, érzületünkbe áramlik, beáramlik akaratunkba, beáramlik azokba az erőkbe, amikre azért van szükségünk, hogy az élet legváltozatosabb eseményei során helyt állhassunk. Tudjuk továbbá, hogy úgy, ahogyan most azoknak a befolyásoknak a következtében, amik a magasabb világokból éppen a mi időnkben érkeznek, tájékozódhatunk a Szellemtudományról, ez a Szellemtudomány a mai emberiség számára bizonyos értelemben egy szükségletet jelent. Tudjuk, hogy egy viszonylag rövid idő elteltével minden biztosságát, teljes belső nyugalmát, minden az élethez megkívánt békéjét elveszítené az emberiség, ha a szellemtudományi híradás nem érkezne el éppen a mi időnkben, ehhez az emberiséghez. Továbbmenve, azzal is tisztában vagyunk, hogy ennek a szellemi áramlatnak a következében tulajdonképp az emberek két gondolatbeli, érzés- és érzületbeli irányzata csap össze egymással.
Rudolf Steiner (Murakirály, 1861. február 27. – Dornach, 1925. március 30.), osztrák polihisztor, filozófus, a Waldorf-pedagógia atyja, író, dramaturg, tanár, a spirituális mozgalom, az antropozófia megalkotója, emellett nagyszámú festmény, szobor, építészeti terv és vázlat maradt fenn tőle.
Rudolf Josef Lorenz Steiner 1861. február 27-én született, két testvére volt: húga, Leopoldine és öccse, Gustav. Rudolf gyermekkorát Mödlingben és Pottschahban töltötte. Iskolába Lajtaszentmiklósra és Bécsújhelyre járt.
1890-től a Goethe–Schiller-Archívum állandó munkatársa Weimarban. Részt vesz Goethe természettudományos írásainak újabb kiadásában. Ebben az időben találkozott Hermann Grimm-mel, Ernst Haeckellel és Eduard von Hartmann-nal. 1891-ben a filozófia doktorává avatják a rostocki egyetemen. 1892-ben megjelenik disszertációja Wahrheit und Wissenschaft (Igazság és tudomány) címen.
1902-ben felajánlották neki a Teozófiai Társaság német szekciójának főtitkári tisztségét, amit azzal a feltétellel vállalt el, hogy kizárólag saját nézeteit fogja képviselni. Ebben az időszakban fektette le az antropozófia (antropos: ember, sofia: bölcsesség) alapjait, és ekkor találkozott Christian Morgensternnel és Édouard Schuréval. A Társaság keretein belül tartott előadásaiban 1902. október 6-án hangzott el először nyilvánosan az „antropozófia” kifejezés, az emberiség fejlődéstörténeteként értelmezve. Tevékenysége ezután ennek a fejlődéstörténetnek a kidolgozására koncentrálódott.
1924 őszén egészsége romlásnak indult, előadásait kénytelen volt rövidebbre fogni. Betegsége idején az 1923-ban megkezdett önéletrajzát (Mein Lebensgang – Életutam) folytatta, de ezt a művét végül nem sikerült befejeznie. 1925. március 30-án hajnalban elhunyt.