A szellem színjátéka [antikvár]

AZ ELBESZÉLÉS VÁLTOZATAIN VÉGZETT MUNKA Mit tesz a filozofáló ember? Gondolkodik és szemlélődik, vélhetjük - és akár még a Rodin keze nyomát viselő szoborszerű pózra is utalhatunk. Vagy pedig: eltöprengvzlz-min. Erről önmagában sokminden nem mondható, hiszen a csendes gondolat híján van a külső formának és az ábrázolás a tárgyat mint olyat minősítő megragadhatósá-gának. Hogy valakivel párbeszédbe kezdjen, a filozófusnak tennie kell még valamit, beszélnie vagy írnia kell. A filozófia kifejezési formái a nyelv és az írás. Csak az ábrázolás, a gondolkodás objektivációja teszi lehetővé, hogy mások számára valamit közzé tegyünk, és hogy valamit megtudjunk tőlük - róluk, és egyben saját magunkról is. Különösen az írott szó számára közömbös, hogy azok, akik élnek vele, jelen vannak-e vagy nincsenek. A szavak, fogalmak, eszmék sokasodását, azok újra és újra megtörténő írásba foglalását önmagából kikényszerítő írás viszonylagosítja a tér- és időbeli távolságokat. Az ábrázolás magába foglalja a címzettre való vonatkozást és az értelmezési összefüggések jelenlétét. Az efféle vonatkozások semmi esetre sem triviálisak. Elvezetnek ahhoz a felismeréshez, hogy aki gondolkodik, mindig is túljutott a nyelvnélküli magánakvalóságon. Gondolkodni azt jelenti, együtt gondolkodni. Még az is, aki szívesebben hallgat, és soha semmit nem vet papírra, nyelvileg meghatározott formával él, és „tudatára ébred", hogy - Wilhelm von Humboldt sokat idézett szavaival - „leválaszt magáról egy világot". A nyelv a távolság előnyét biztosítja a hozzánk egyre közelebb kerülő dolgokkal szemben, miközben a használat gyakorlatában olyan stabil kapcsolatokat hoz létre, amelyeknek nem lehet elébe vágni. Bármit is tegyen vagy hagyjon megtörténni valaki e területen, virtuálisan máris benne áll a mediatizált gondolkodás hagyományának összefüggéseiben. Épp ezért mondhatjuk, hogy a filozófus is közösségi cselekedeteket hajt végre a szöveg fölött: olyan jelek együttesei fölött, amelyek miközben önmagukon túlra mutatnak, komplex belső rendeket képeznek és távolságot tartanak, történjék ez akár eltávolítás, akár áthidalás révén. A következőkben különféle kapcsolatokról lesz szó, mégpedig a filozófiai gondolkodást a maga nyelvi valóságához fiíző kapcsolatokról. A filozófia, hangzik az általános tétel, nemcsak szövegkorpuszként jelenik meg, hanem a szövegen végzett munkaként is megvalósul. Objektivációiban az idegenre való vonatkozást állítja elő, ami a gondolkodást