Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
Rudolf Steiner (1861-1925) összes művének kiadása három
nagy részre tagolódik: írások, előadások, művészi munkák.
Rudolf Steiner eredetileg nem akarta, hogy a Teozófiai,
később Antropozófiai Társaság tagjainak tartott előadásainak
és tanfolyamainak tartalmát írásban rögzítsék, mivel ezeket
„szóbeli, és nem kinyomtatásra szánt közléseknek" tekintette. Miután azonban egyre több hiányos és hibás hallgatói
jegyzet látott napvilágot, indíttatva érezte magát, hogy
szabályozza a jegyzeteket. Ezzel a feladattal Marié Steinert
bízta meg. Az ő feladata volt a gyorsírók kijelölése, a lejegyzések kezelése, és a szövegek kiadás céljából történő
átnézése. Mivel Rudolf Steiner - idő hiányában - a legritkább
esetben tudta csak kijavítani ezeket a leírásokat, ezért minden ily módon nyilvánosságra hozott előadással szemben
fenntartással kell élni: „Csupán azt kell elfogadni, hogy azokban a szövegekben, amelyeket nem néztem át, hiba van."
A gyorsírás sajátosságaiból, a jegyzeteket készítők eltérő
képességeiből, valamint a lejegyzések külső körülményeiből
adódóan (a terem zsúfoltsága miatt a gyorsíró olykor a padlón ülve készítette lejegyzéseit) az előadásokról készült leírások minősége igen eltérő, sok helyen hiányos. Kiváltképp
a korai előadások esetében, amikor még nem álltak rendelkezésre szakképzett, gyakorlott gyorsírók, illetve a jegyzeteket készítők csupán tartalmi összefoglalásra törekedtek.
A nyomtatásban megjelent egyes előadások címei, valamint a könyveken található összefoglaló címek nem Rudolf
Steinertől származnak.
Rudolf Steiner (Murakirály, 1861. február 27. – Dornach, 1925. március 30.), osztrák polihisztor, filozófus, a Waldorf-pedagógia atyja, író, dramaturg, tanár, a spirituális mozgalom, az antropozófia megalkotója, emellett nagyszámú festmény, szobor, építészeti terv és vázlat maradt fenn tőle.
Rudolf Josef Lorenz Steiner 1861. február 27-én született, két testvére volt: húga, Leopoldine és öccse, Gustav. Rudolf gyermekkorát Mödlingben és Pottschahban töltötte. Iskolába Lajtaszentmiklósra és Bécsújhelyre járt.
1890-től a Goethe–Schiller-Archívum állandó munkatársa Weimarban. Részt vesz Goethe természettudományos írásainak újabb kiadásában. Ebben az időben találkozott Hermann Grimm-mel, Ernst Haeckellel és Eduard von Hartmann-nal. 1891-ben a filozófia doktorává avatják a rostocki egyetemen. 1892-ben megjelenik disszertációja Wahrheit und Wissenschaft (Igazság és tudomány) címen.
1902-ben felajánlották neki a Teozófiai Társaság német szekciójának főtitkári tisztségét, amit azzal a feltétellel vállalt el, hogy kizárólag saját nézeteit fogja képviselni. Ebben az időszakban fektette le az antropozófia (antropos: ember, sofia: bölcsesség) alapjait, és ekkor találkozott Christian Morgensternnel és Édouard Schuréval. A Társaság keretein belül tartott előadásaiban 1902. október 6-án hangzott el először nyilvánosan az „antropozófia” kifejezés, az emberiség fejlődéstörténeteként értelmezve. Tevékenysége ezután ennek a fejlődéstörténetnek a kidolgozására koncentrálódott.
1924 őszén egészsége romlásnak indult, előadásait kénytelen volt rövidebbre fogni. Betegsége idején az 1923-ban megkezdett önéletrajzát (Mein Lebensgang – Életutam) folytatta, de ezt a művét végül nem sikerült befejeznie. 1925. március 30-án hajnalban elhunyt.