Repedező falak között [antikvár]

A negyvenéves múlt elé - előszó a sorozathoz Talán a címeket volt a legnehezebb megtalálni. A Rajk nem akart beleférni egyik mögé sem. Nem tudom, örüljek-e, hogy megvannak ezek a kötetek. Hátha valaki azt hiszi, ennyi a Rajk. Sokan lelkesedtek érte. Lehet, hogy van benne példa, tanulság is - vagy legalább érdekesség? Nem akartam, hogy publikálva legyen. Ez most mégis az...(?) Remekül éreztük magunkat az interjúk közben. No persze, nagy dolog, ilyen társaságokban könnyű. Ha nevek nélkül írjuk meg, unalmas. Ha nevekkel, igazságtalan - és néha „gáz". Az igazat mondd, ne csak a valódit -jogos, jogos, jogos, de elfogultan teljesíthető-e? Ami kimaradt, legalább ennyi, de talán kevésbé fontos. Persze, kinek, mi fontos? Megírja majd egyszer valaki a Rajk történetét? Melyiket: az emberekét, a pillérekét, az eseményekét - vagy a titkokét is? Nem folytatom. Kilenc dilemma elég. Ha tíz lenne, igényes szerkesztőim húznák a szájukat, hogy ízléstelen kerek számút írni, ha meg fölé mennék, akkor már az egész bevezetést dilemmákba kellene rendezni. Pedig nemcsak dilemmák voltak, vannak a három kötet mögött. Volt három öröm: az együtt dolgozás (sokszereplős játék volt ez); annak érzékelése, hogy mennyi mindent lehet mesélni a rajkról, érdekeset is, tartalmasat is; és az, hogy mesélhettem... Mesélek, persze, évtizedek óta... kollégiumi gyűlésen, folyosókon, DB-n, négyszemközt, teaházon, meg a hivatalos "Attila mesél"-eken, amelyek állítólag szocializálnak. Néha úgy érzem, de jó, néha meg úgy, hogy falra hányt borsó. De mesélek, ha kérik, ha nem. Most kérték. Három menetben. Három kötet lett belőle. Bárcsak folytatódna a mese, velem is még, aztán nélkülem is. Mert a Rajk László Szakkollégiumra érdemes volt és lesz figyelni. És még egy utóirat, nem csupán a pontosság miatt: Köszönetet mondok mindazoknak, akiknek a kötetek igazán köszönhetők: minden valaha volt rajkosnak, természetesen a kötetek munkatársainak (lásd impresszumok), valamint az alfának (Kézdi Gábornak, aki az egész folyamatot elkezdte) és az Omegának (Édes Balázsnak, aki szelíd erőszakkal kiverekedte, hogy az anyag közzé legyen téve).