Millenniumi Vadászati Almanach - Jász-Nagykun-Szolnok Megye 2002 [antikvár]

Előszó Nagyon szép, egyben nagyon nehéz és felelősségteljes feladat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vadászati Almanach előszavának megírása. Örömmel vállaltam el ezt a nemes feladatot egy olyan időben, amikor a szívemhez inindig is közel álló, csak jó emberi kapcsolatokkal megoldható történésekről lehet szólnom. Különös boldogság számomra, hogy most ezt, mint a FVM megyei hivatalának vezetője tehetem meg, hivatalunk apparátusa nevében, a vadászatot szeretők és tisztelők elgon-dolkodtatására. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vadászati Almanach elkészítésének kigondolóit, támogatóit illetően el kell mondanom, hogy ezt a pótolhatatlan szükségességű kiadványt egy olyan időben jelentetik meg, amikor a magyar vadászat történelmének ismerete nélkül tisztességesen nem lehet jövőt építeni. Hiszem, hogy mindazoknak az embereknek, vadászoknak, kiknek a múltban is tevőleges szerepük volt az emberi becsület és vadászbecsület megtartásában, most, a vadászterületek szétválása, elaprózódása idején, nagy veszteség lenne, ha írott formában nem adhatnák közre mindazokat a megtörtént eseményeket, amiben csak tisztességük volt. Bízom abban, hogy az almanach előszavában, tőlem megszokott sajátossággal, sikerül majd hozzájárulnom ahhoz, hogy bemutassam honnan indult, hol tart, és a jövőben mi lehet a cél a megye vadgazdálkodásában. A vadászat történelme az emberré válás történelmével kezdődött és ismereteinket tekintve évezredek múlásával sem mondhatjuk magunkról, hogy vadgazdálkodás tekintetében a teljes tudás és tisztesség birtokosai vagyunk. A természeti változások hatásai és az élő ember által folyamatosan épített környezet változásai miatt a régi szakmai fogások mellett újabb és újabb ismereteket kell elsajátítani ahhoz, hogy számában és minőségében ne hagyjunk rosszabb vadállományt gyermekeinkre, mint amelyet elődeinktől örököltünk. A vadászat joga a magyar őshazában és a honfoglalást követő közel száz esztendőben mindenkit megilletett. Ezt a mindenkit megillető jogot az Árpád-házi királyok uralkodása idején, a hű alattvalóknak adományozott királyi birtokokon kezdték korlátozni. Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy a számomra áhított időkből az akkori szokások visszaidézését szeretném, el kell mondanom, hogy az akkori királyi vadászatok a gátlástalanság határát súrolták. Ezért a 12. században a köznemesek követelésére 11. András megtiltotta a királyi solymároknak és ebfalkároknak, hogy a nemesek falvaiban megszálljanak. A szabad vadászat jogának utolsó maradványait a 15. században Ulászló király szüntette meg. A vadorzás már azokban az időkben is súlyos problémát okozott, visszaszorítására a fegyvertartást megszigorították, az orvvadászatot pedig fővesztéssel büntették. Ezek az intézkedések - mielőtt még bárki ezt gondolná - nem a vad védelmét szolgálták, hanem a vadászatra jogosultak érdekeit, őket óvták, hogy ne szenvedjenek kárt. Az első olyan rendeletek, melyek az orvvadászat üldözésén túl a vad megóvására, a kíméleti időre vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaztak, csak a 17. században jelentek meg. i J"