Évkönyv 1897. [antikvár]

Mélyen tisztelt gyülekezet! Az «Izr. Magyar Irodalmi Társulat» nevében szívből üdvözlöm a társulat tagjait és tisztelt vendégeit. Társulatunk ma legelőször tart rendes közgyűlést, s nem tarthatja meg a nélkül, hogy az immár vége felé járó, korszakot alkotó évnek megünnepléséből ne venné ki a maga részét. Későn teszi; az ünneplők utolsó sorában, tán épen mint utolsó. Helyén levő szerénység, A társulat még fiatal, feladata nagy és nem csekélyek a kezdet nehézségei; s így annak tudatában van,- hogy még távolról sem közelítette meg kitűzött czélját. De azért nem hallgat ebben az örökre nevezetes esztendőben, melyben egész nemzetünk imája és hálája, öröme és lelkesedése oly szívemelő módon nyertek kifejezést. Hisz nevét két szó ékesíti, mely számunkra egyaránt szent és egy fogalommá összeforrt tudatunkban: az «izraelita® meg a «magyar» szó. Tudjuk, hogy hazánkban olyan régi az egyik, mint a másik, hogy nálunk a manapság létező vallások közt a legrégibb a zsidó, nem csak mivel a többinek szülő anyja, hanem mivel e honban a legrégibb, az egyetlen, mely Magyarországgal együtt ünnepelhette ezeréves fennállását, mert már itt volt, midőn a magyarok hazája lett e föld, és ide bejött azokkal, kik vérükkel szerezték.