Szabadulás [antikvár]

VÁLASZTÁS A mentái faj a gyilkos őrülettől próbálta magát kétségbeesetten megszabadítani, amikor bevezette az Elcsendesedés protokollt, és ezzel kiölt a mentálok életéből minden érzelmet. Ez azonban korántsem volt gyors és egyszerű döntés. A vita során vér folyt. Ártatlanok és bűnösök haltak meg. Szívek szakadtak meg, és a fájdalom kettészakította a Mentáihálót. De az Elcsendesedés bevezetésének talán legkegyetlenebb része az volt, hogy a mentálokat a választás kényszere elé állította. Dönteniük kellett elfogadás és lázadás között. Választani szülő és szerelmes között. Testvér és gyermek között. Mert akik a hálón maradtak, soha többé nem kereshették fel a kiugrottakat. A száműzötteknek pedig abban a fájdalmas tudatban kellett leélniük az életüket, hogy azokból, akiket szeretnek, éppen a szeretetet nevelik ki, mondván, hogy az értéktelen. Ez pedig fájdalommal töltötte el őket. Akár egy seb, ami sohasem gyógyul be, mert mindig felszakítják az emlékek. A tudat, hogy mit vesztettek. Mostanra, 2080-ra már ez a fájdalom is eltompult. Mindenki meghozta a döntését, és azok, akik a Mentáihálón maradtak, az Elcsendesedés ridegségében élik életüket. A szeretet érzelmét már nem ismerik, és egyáltalán nem is vágynak rá. Mert aki szeret, az sérült. A sérültek pedig nem maradhatnak életben a mentálok között.