Árnyoldal [antikvár]

A kezembe nyomott whisky kellemesen hűsíti a bőrömet. A lefelé gördülő páracseppeket vizsgálom, amint lefutnak az üveg peremén addig, míg a kezem meg nem akadályozza az útjukban. Homlokomhoz emelem a hűs italt, majd a pult irányába nézek. A lány nevére már nem emlékszem, pedig alig pár perce szolgált ki. Hosszú barna haját összefogta, hogy jobban bírja a meleget, mégis egy-két tincs kiszabadult, ahogy megállás nélkül tölti ki az italokat a turistáknak. A nyakára tapadt haja, a leheletvékony trikója alól kikandikáló, izzadságtól fénylő bőre elképesztő hatással van a libidómra. Szép. De ennyi. Észreveszi, hogy nézem, küld egy mosolyt, majd visszatér a vendéghez. Ha akarnám, megkaphatnám, akár többször is. De nem állok még készen rá. Mondjuk, a farkam nem így gondolja. Ott hagyom a poharat és a laptopot az árnyékban, hogy a víz felé futhassak. A napbarnította testemnek jólesik, ahogy magába szippant a tenger. Szinte hallom, hogy serceg a bőröm. Fel kellene hagynom a papírmunkával, csak pdr napra. - fut át az agyamon. De ez lehetetlen - ezt már azonnal tudtam. Ha nem dolgozom, akkor megemészt az emlékezés. És ez kihat az egész életemre is.