12 akt felvétel Pécsi Józseftől [antikvár]

Az ember a primitív őskortól a kultúra virágkoráig, a legegyszerűbb vagy a legfejlettebb technikát alkalmazva, újra meg újra megpróbálta kifejezni az emberi test szépsége feletti örömét művészi alkotással; a forma és a vonal, a tér és a fény, a szín és a tónus segítségével. Egyetlen területen sem kellett azonban ennek a kifejezni akarásnak, az emberi test művészi ábrázolására törő óhajnak annyi akadályt leküzdenie, mint a fotográfiában. A fényképészet ugyanis a művészi eszköz mechanikai alapjai miatt rendkívül erősen kötődik a valósághoz, a legapróbb részeket is hűen és pontosan adja vissza. ez a jellegzetesség olykor akadályozhatja a szubjektív megjelenítést, így a művészi akt létrejöttét is veszélyezteti. Ugyanis mindenki, aki a meztelen emberi testet tisztán a szépség esztétikumának öröméért ábrázolja, a test idealizálására kényszerül; egyrészt a modell hiányosságainak elfedése miatt, hiszen tökéletesen szép emberi test nincsen, vagy csak igen ritkán születik, másrészt kerülnie kell a konkrét érzéki hatásokat, amelyek szublimálás nélkül megzavarják a tiszta esztétikumot. Így bár a földhöz kötöttségektől megszabadítva, mégis a földi szépség illúzióját nyújtja, amely az érzékeny tudatban a látható szépség és a valótlanság finom arányát teremti meg.