Stephen Hawking [antikvár]

Bevezetés A Cambridge óvárosának közepén álló, ötszáz éves Great St. Mary templomban vettem végső búcsút Stephentől. 2018 márciusát írtuk. A templom hajójában ültem, és ahogy elvitték mellettem, még egy pillanatra egymás közelébe kerültünk. Úgy éreztem, mintha újra vele lennék, noha tőlem és a többi gyászolótól elválasztotta az a koporsó, amely hetvenhat év elteltével végül megóvta őt a fizikai világ veszélyeitől és kihívásaitól. Stephen hitt abban, hogy a halál a vég. Mi, emberek épületeket emelünk, elméleteket alkotunk és utódokat hozunk világra, akiket az idő folyama továbbsodor. Mi magunk azonban végül elmaradunk. Én is ezt hittem, mégis, a koporsó elhaladta pillanatában úgy éreztem, hiába zárja magába a fakoporsó, mégis még mindig velünk van. Kísérteties érzés volt. Értelmem azt súgta, hogy Stephen villanásnyi léte végérvényesen elmúlt, akárcsak az enyém is elmúlik majd, nem is túl sokára. A fizika arra tanított, hogy egy napon minden eltűnik, nemcsak mindaz, ami értékes számunkra, hanem minden, amiről tudomásunk van. Tudtam, hogy még a Földünk, a Napunk és a galaxisunk létezése is csak átmeneti, és amikor letelik az időnk, csak por marad utánunk. Ennek ellenére csendben elküldtem Stephennek szeretetemet és örökké tartó jövőjére vonatkozó legjobb kívánságaimat.