Utolsó királynénk, Zita [antikvár]

Előszó I cím nem túloz, hiszen nyilvánvaló ma már, hogy a magyar történelemben ahogyan nem lesz több király, úgy nem lesz királyné sem. Zita, akiről ez a kötet szól, gyakorlatilag mindösszesen talán két évig I lehetett Ausztria-Magyarország királynéja - minden, ami roppant hosszú életében már azután történt vele, az egy egészen másféle jogi helyzet és állapot volt. Nem tagadható, hogy elég nehéz sora lehetett annak az asszonynak, aki pár esztendő híján 100 évig élt, és élete nagyobb, hosszabb részében mint magányos özvegynek kellett megtalálnia helyét egy gyorsan változó világban. A királyné tudott nem királyné lenni is - és ez hatalmas érdem. Egyfajta emberi nagyságra mutat, ha valaki nem a múlton rágódik, amely lassan belevész az aranyos ködbe, hanem két lábbal áll egy olyan világban, amely egyre kevesebb teret enged a régi arisztokráciának, vagy azt egyenesen eltörli. Zitának ott kellett érvényesülnie, ahol mindannak vége szakadt, amit ő fiatal korában megszokott, és amit nevével, rangjával továbbra is képviselni szeretett volna. Falvai Róbert