Bővebb ismertető
1958 június 17-ének hajnalán valamelyik budapesti börtön őrei egy 62 éves férfit kísértek a bitófa alá: Nagy Imrét. Életéből - melyet a hóhér keze kioltott - négy évtizedet a kommunista párt szolgálatának szentelt. Az előző napon kimondott ítélet szerint Nagy ellenforradalmi összeesküvést szervezett és vezetett, hogy megdöntse a magyarországi kommunista rendszert. Ö maga - valószínűleg utolsó leheletéig - kommunistának vallotta és hitte magát.
Midőn másnap reggel a közvélemény megtudta a hírt, egészen különös és váratlan módon reagált. A legszélsőségesebb sztálinistákat és fasisztákat kivéve mindenki, jobb- és baloldaliak egyaránt, összetalálkoztak Nagy Imre holtteste felett. Saját halottját látta benne majd az egész emberiség. Meggyőződéses kommunistáktól a nem kevésbé meggyőződéses anti-kommunistákig, hatalmas gyászoló tömeg tisztelte benne nemcsak a vérbefojtott magyar forradalom, de az egyetemes szabadság mártírját is. Az általános megdöbbenés és felháborodás orkánjába olyan különböző hangok vegyültek, mint Jean-Paul Sartreé és Denis de Rougemonté. Kommunista újságok, mint a Borba, elítélték a politikai gyilkosságot, de hasonlóképpen reagált a Figaro is. Tiltakozott Tito marsall, de tiltakozott Adenauer kancellár is, és bizonyára nem ugyanazon okok miatt.