Izabella királyné [antikvár]

Élt negyven évet. Húszat mint leány és kényeztetett herczegnő otthon Lengyelországban, húszat mint királyné (néhány évi megszakítással) Magyarországon. Életének első fele csupa fény és öröm, boldogság és remény; a második, telve búval-bajjal, csalódással, szomorúsággal. S e kettőnek mesgyéjén csupán vékonyka barázda jelzi asszonyi életének boldogabb részét, mely oly igen rövid ideig tartott. Fiatal fővel, a leánykor virágában vált utolsó vérbeli koronás királyunk feleségévé. A nép és a nemzet rajongva fogadta s koronázta meg Szent-István koronájával, mely más királyné homlokát a székesfejérvári ősi koronázó városban utána többé nem érinté. Személyét azzal a tisztelettel és aggodalommal környezték, melylyel - a polgári életben is - egy kihalóban lévő család veszi körül az anyát. Gyöngédség kísérte minden léptét. Midőn áldott állapotban egy ízben rosszúl lett a budai Mátyás-templomban, a nép és nemesség ujjongva kiáltozta: Adja Isten, hogy legyen magyar hazánknak magyar királyfia! S a Mindenható meghallgatta a nemzet fohászát, de a szegény ifjú királyné két hét alatt vált anyává és özvegygyé!