Hajtogatós [antikvár]

Hajtogatós… Emlékeznek a gyerekkori játékra? Írjunk meg együtt egy történetet! Enyém a kezdőmondat, s ráhajtom a papírt, hogy leshess. Most te következel, írsz, ráhajtod, írok, ráhajtom, nagy nevetések közepett, mindaddig, amíg úgy nem érezzük, a végére értünk… minek is? a türelmünknek? a mondanivalónknak? az életünknek?! Fenákel Judit és Gergely Ágnes hajtogatóst ír: prózát, verset vegyesen, kinek milyen nyelven idéződik föl a közös gyerekkor, a csupa-titok világ: az endrődi ház, a kút, a szilvafa, meg Bikficke és fantáziajátékaik többi hőse; aztán a nagyszülők – szép esküvői képek idillje –, az anyák, akik mellől a munkaszolgálat elrabolta a férjüket, csak néhány fényképet hagyva meg emlékeztetőül; később az ifjúság, a pályakezdés, szerelmek és kudarcok, most már kinek-kinek a magáé, az elváló utak, de az időpont és a légkör azonos: az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek. És lassan elfogy a papír, egészen összehajtogattuk, ideje, hogy kibontsuk, s megnézzük, mire jutottunk ketten…