Bem apó [antikvár]

KÖZBEVETŐÜL — ELŐSZÓ HELYETT \ „ Szeretném Bemet egész nagyságában \ felmutatni a nemzet, a világ előtt, de ahhoz \ több és nyugodt idő kellene, hogy lelkem I minden erejét összeszedhessem " — e sza-] vakat Petőfívetettg_^a]3Írra] 1849 februárjáénak közepén, pontosan öt és fél hónappal halála előtt. Mintha egy poéma prózai bevezetőjét olvasnánk, pedig harctéri "beszámolót zárnak le az idézett sorok, amelyek így folytatódnak: [^Bármily hősi e sereg, az, 1 hogy csomóban és épségben maradt e viharos napok után, egyedül tábornokának érdeme." E kijelentés nem költői túlzás. Petőfi küzdő katonája és szemtanúja volt a „Vízakna és Déva közti" híres visszavonulásnak, amelynek négy napja során az egyre fogyatkozó erdélyi hadsereg öt csatát vívott üldözőivel] Bem kímélte őt, paranccsal távolította el a harcok színhelyéről, Petőfi mégis nemegyszer az első vonalban küzdött. Hányszor megjelenhetett előtte „a kis szürke ember", amikor Debrecenben „riportját" fogalmazta a kormány lapja, a Közlöny számára. [Látta Bemet a hajnali parancskiadáskor, és amint a legnagyobb golyózáporban megszemléli a magyar állásokat; szinte megriadt annak felidézésétől, ahogy az ellenséges könnyűlovasok körbeveszik és kis híján Bem József tábornok lekaszabolják; nem felejthette, hogy