Az igazi Kemál [antikvár]

Részlet: "„Kedves fiam, hát még mindig nem érted meg, hogy a Kelet és Nyugat sosem értették meg egymást? Nézd: nálunk a tisztelet jele, ha idegenek előtt nem mutatkozunk fedetlen fővel; a cipőnket azonban a templomban levetjük. Az európaiaknál az udvariasság azt kívánja, hogy idegenek előtt vegyük le kalapunkat, de ugyan illetlen volna, ha a cipőnket vetnönk le jelenlétükben. Ml a kék szemet a bosszúvágy és a gonoszság jelének tekintjük: náluk a kék szem a szelídség és a jóság jele. Ml jobbról-balra írunk, ők balról-jobbra. A nyugati írás tele van felesleges betűkkel, amelyeket ki sem mondanak, - mi pedig a legtöbb betűt le sem írjuk helyesírásunkban. Nálunk az egyszerű élet erény, náluk lealacsonyodás. Hogy Is gondolod, hogy a nyugati ember valaha is megérthetné a keleti embert? .. (Achmed Hikmet egykorú meséiből). Volt az emberiség történetében a közelmúltban egy időszak, amidőn az volt a közhit: diktátorokról csak jót, vagy semmit". Ez az időszak múlófélben van. A történelmet alakító férfiak ma már elbírják a józan kritikát. Kilábolunk lassan abból a nem éppen dicsőséges korszakból, amelyben a fenti elv szárnyát szegte a történelmi igazságnak. Kemal Atatürk élete, működése óta hosszú, válságos évek teltek el. Ez idő alatt Kemált megvilágították jobbról is, balról is. Sok szemrehányás érte, bámulói viszont, - hogy vulgárisan fejezzük ki magunkat, - agyba-főbe dicsérték."