Arany idők [antikvár]

ELOSZO „Teljék le kilenc év, addig tedd el jól, mert hátha javítani kéne. Hogyha a szó elszállt, nem hívhatod azt soha vissza." Horatius: Ars poetica Mindig is érdekeltek a nevelés, nevelődés kérdései. Éppúgy, mint a legtöbb embert. jViert ki nem gondolkozott még saját nevelődéséről vagy a szüleiéről? A barátaiéról, az ellenfeleiéről. Olykor-olykor a közszereplőkéről vagy éppen történelmi személyiségekéről. Miért ilyenek vagy olyanok? Milyen lehetett a gyermekkoruk? Hogyan, milyen tapasztalati és értelmezési keretben ismerkedtek a világ dolgaival, a másik emberrel? Mikor ilyen kérdésekre keresünk válaszokat, értelemszerűen a múltról gondolkozunk, amely meghatározza a jelent. Leggyakrabban azonban nevelőként: szülőként és pedagógusként töprengünk a nevelésről. Ilyenkor, akár tudatában vagyunk, akár nem, az élet szinte minden dolgáról véleményt mondunk. Olyasmiről is, amiről nem lehet biztos tudásunk, például és mindenekelőtt a jövőről, amelyben neveltjeink felnőttek lesznek. Ez pedig, ahogy ránk, az előttünk járó nemzedékek hosszú sorára is terheket rótt; a másokért való felelősség viselését, mindennapos gondokat és érzelmi turbulenciát, tennivalók sokaságát, temérdek gondolkodnivalót és olvasnivalók valóságos rengetegét. Az elmúlt negyed évezredben tanácsadó könyvek, morálfilozófikus útmutatók tömege mellett ezernyi tudományos értekezést, szisztematikus összegzést adtak közre a nevelésről. Sokan választották hivatásuknak, sőt életfeladatuknak, hogy segítség- vagy útmutatásképpen kifejtsék, megértessék álláspontjukat a gyermekkorról, a gyermeki lét sajátosságairól, a családról és az államról, a szülőkről és az iskoláról, a nevelőkről és a tanítókról. A nevelési és oktatási gyakorlat hibáiról, valamint e hibák kijavításának lehetőségeiről és módjáról. Hagyományokról és újításokról.