Ki a katakombából [antikvár]

PETŐCZ GYÖRGY Előszó Két kiállítás és változó percepció A könyv alcímében szereplő „másként" a kontextus iránti igényt mutatja: az alább következő tanulmányok szűkebb vagy tágabb környezetében és összefüggéseiben kívánják bemutatni Vajda Lajos alkotói személyiségét és munkáját. Indokolt és védhető is a „másként", hiszen Vajda eddig inkább csak elszigetelt, elődök és hatások nélküli magányos zseniként szerepelt az irodalomban, s mint ilyen maradt „mai napig sem közismert" a nagyközönség számára.' Vajda Lajostól a műveken kívül szinte alig maradt ránk valami: szerelméhez - később már feleségéhez - írt levelek, pár fénykép, ecsetek, festékek, egy vakráma-darab, noteszlapok, igazolványok, könyvek. Ehhez járul még néhány később született, pár soros baráti visszaemlékezés. Mindez egy élet és életmű rekonstruálásához nagyon kevés. S ennek megfelelő az örökölt Vajda-tudás is: kiforratlan, megszakadt, és. Vajda minden szakmai ismertsége és elismertsége ellenére is, jelentős mértékben valóban ismeretlen. A megállapításnak csak látszólag mond ellent, hogy mindig is volt domináns Vajda-képünk. Vajda Lajos fennmaradt műveinek eddig két átfogó igényű kiállítása volt, amelyeket harminc év választott el egymástól.^ 1978-ban, a Nemzeti Galéria akkor még szinte váratlan áttörésnek számító eseményét a szentendrei elégikus hangulatú művek és 1 Az idézet egy 2015-ös (!) Vajda Lajos/Vajda Júlia-kiállításhoz (Erdész Galéria) írt sajtóbeszámolóból van. ^ Az 1943-as Vajda-emlékkiállítást követő első Vajda-kiállítást éppen Passuth Krisztina rendezte 1966-ban, Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban. A tárlatot a megnyitót követő napon bezáratták, majd később külön intézkedés után nyitották újra. -7-