Ferenczy Károly [antikvár]

Részlet a könyvből: Nem egy iró, köztük kiváló is, szokta olykor egy-egy elbeszélése főalakját hosszasan szerepeltetni, mielőtt külső megjelenésének, testi jellemvonásainak ecseteléséhez fogna, szerintem helytelenül, mert az olvasó ilyenkor már menthetetlenül megrajzolt magának lelki szeme előtt egy képet, mely aztán természetesen nem vág össze az Íróéval és sehogyan sem akar átalakulni a későn vett leirás értelmében. Az olvasó képzeletének ily ugrását - mely még nagyobb baj, ha nem költött esetről hanem történelmi valóságról van szó - elkerülendő, amidőn atyám nagyjelentőségű művészi s ezzel szorosan kapcsolatos emberi lényét igyekszem hiven érzékeltetni: először külsejét akarom felidézni. Magas, karcsú, szikár alak; szabályos arcvonások, feltűnően finom arcél. Kék szem; szőke szinek, bár haja inkább sötét. Bajusza, szakálla szőke; voltak szakállas korszakai, viszont volt teljesen borotvált, oly időben, amikor ez mifelénk még szokatlan volt s angolos különcködés számba ment. Mégis leghosszabb ideig bajuszt viselt, nem a nálunk tévesen „angol"-nak mondott formában, hanem ahogy természetes lefelé növésben takarja a felsőajkat. Élete vége felé, ötvenes éveiben, már erősen őszült; akkor gondosan nyirt, rövid szakállt viselt és bajuszát igen rövidre nyiratta, ami ajkait fedetlenül hagyva bizonyos görögösséget adott arcának, a korai, Phidias-előtti archaikus értelemben. Ritka szép arc; megnyerő, előkelő jelenség. Aki mit sem tudhatott róla, az is, futó benyomás után is igy összegezhette lényét: szép ember, finom, született ur.