Éder Gyula, az ember és a művész [antikvár]

Elüszü Előszó Halványan még emlékeimben él a Székely utcai műterem a budai vár lábánál, ahogyan a művész fehér köpenyében székében ülve magyarázta a matrózruhás ötéves gj'ermeknek, hogyan álljak modellt, lehetőleg mosolygós arccal. Akkor még nem tudtam, miért ül mindig a művész, miért kell kezébe adni az ecsetet, festéket. Ekkor 1939 márciusát írták. Egyikünk sem sejtette, hogy nemsokára kitör egy újabb borzalmas világháború, melynek epicentrumába sodródik hazánk Azóta már sok évtized telt el. A testvéreimről és rólam készült Éder-portrék szüleim ágya fölé kerültek, majd haláluk után ki-ki vitte a magáét, ami lakásaink egyik dísze lett. A sors különös játéka folytán nemrég könyvírással is megpróbálkoztam. Borüth Andor festőművész nagybátyámról írott monográfiámhoz tartozó kutatások során került a kezembe egy rövid újságcikk Tolnai Gáborné Horváth Annától ,Az elfelejtett Éder Gyula" címmel. Megdöbbentettek a művész élete alkonyáról írott sorai egyre szomorúbb sorsáról, majd tragikus végéről. Az első csapás 1932-ben érte, amikor elvesztette szeretett „múzsáját", feleségét. Jolánkát. A sors a gyermekáldás apai örömeitől is megfosztotta. Egy korábbi baleset és 1936-ban egy sikertelen operáció következtében mindkét lábára megbénult. Ezért kellett ülve festenie. De kellett, mert ebből tartotta fenn magát. És mindig szeretettel, örömmel festett, pedig lakásálioz, székéhez kötve magányra volt ítélve. Csupán a kis Horváth Ainus volt segítője, támasza, aki 15 éves gyermeklányként került a családhoz még 1930-ban. S a beteg, magányos művészt a világháború borzalmai rettenetes véggel sújtották. 1945. január 26-án lakását bombatalálat érte, s szinte mindene elpusztult. Gyógyszerhiány miatt először egyik, majd halála előtt másik szemére is megvakult. A sok nélkülözés mellett így kellett végig szenvednie az ostromot és az azt követő nehéz hónapokat, míg 1945. szeptember végén tüdőgyulladásban csendesen elhunyt. Az emlékezés, e tragikus vég és a művésznek Tolnainé Horváth Ama, majd örökösei által féltve megőrzött rendkívül érdekes írásos hagyatéka ösztönzött arra, hogy Eder Gyula művészetéről, emberségéről, képeiről e monográfiával a feledés porát letöröljem. A szerző