Delacroix [antikvár]

Részlet a műből: A romantika hercege „Az utolsó nagy reneszánsz mester és az első modem művész" - Baudelaire méltatta e szavakkal Delacroix-t. A költő nem csak azért tartja a festőt a művészettörténet élvonalbeli alakjaival egyenrangúnak, mivel Delacroix romantikushoz méltóan merész és eredeti, hanem mivel a hagyományokat tisztelve mert merész és eredeti lenni. Egy másik jelentékeny költő, Paul Valéry másként öntötte szavakba e paradoxont: „Az igazi hagyományápolás az, ha valaki nem az elődök példáit másolja, hanem - felfedezve a nagyszerű dolgokat létrehozó szellemiséget - más korban mást teremt." Delacroix Michelangelo és Rubens szellemiségét fedezte fel, ám a nagy mesterek ihletésére született remekművei alapvetően különböznek a két előd alkotásaitól. Picasso viszont Delacroix Algíri nők című festményéről (53. o.) készített számos változatot. Kahnweiler képzeletbeli párbeszédet idéz, amelyben Picasso ezt mondja Delacroix-nak: „Amit csak lehetett, kölcsönvettél Rubenstől, s Delacroix-t csináltál belőle. Ugyanezt tettem én is: rád gondoltam, de amit alkottam, az az enyém." A nagy reneszánsz művészek utolsó sarjaként Delacroix annak a hagyománynak a folytatója, amelyet Michelangelo teremtett meg, s az ő tékozló fia Rubens volt. Delacroix a Naplójában többször is hivatkozik erre az örökségre: „Michelangelo munkássága lázba hozta és fellelkesítette a festők minden későbbi nemzedékét." A reneszánsz mestert annak a hagyománynak az őrzőjeként tiszteli, amelyet így jellemez: „Michelangelo zsenijétől idegen volt a gyengéd érzelmek megjelenítése. Ezen az alkotásán [a Sixtus-kápol-na Utolsó ítéletén] a terribilitas iránti vonzódása fejeződik ki. A próféták szövegeinek szüntelen újraolvasása szabott irányt fantáziájának, csak rémisztő képek keltek szárnyra képzeletében, s magányossága még inkább elmélyítette búskomor hangulatát." Delacroix - Michelangelo előtt tisztelettel adózva - önmagáról ír. Talán a reneszánsz előd szellemisége állt hozzá a legközelebb (1849-1850-ben maga elé képzelte és meg is örökítette a nagy előd műtermét [9. o.]). Mi-chelangelóhoz hasonlóan, Delacroix is vonzódik a terribilitashoz; az ő képzeletét is lázba hozza a félelmetes dolgok látványa. A khioszi mészárlástól (14-15. o.) kezdve a Sardanapal haláláig (20-23. o.) a művész szörnyűséges vízióin olyan borzalmakat örökít meg, melyek felülmúlják a Sixtus-kápolna jelenetein láthatókat. A festő feltétlen híve, Charles Baudelaire ekként fogalmaz Eugéne Delacroix élete és munkássága című művében: „ pusztulás, vérengzés és tűz; minden az emberiség öröktől fogva való és megváltoztathatatlan barbárságáról tanúskodik. A földdel egyenlővé tett városok felett füst száll, az áldozatok elvágott torokkal hevernek, az asszonyokat megerőszakolják, a gyermektesteket lovak patái zúzzák össze, vagy Önarckép Ravenswoodként, 1821 körül Olaj. vászon, 40,9 * 32,3 cm Párizs, Musée Eugene Delacroix FENT: Dante és Vergilius feje; vázlat a Dante bárkájához: Szén, ceruza és kréta, 20,4 x 30,7 cm Párizs, Musée du Louvre, Département des Arts graphiques A 6. OLDALON: Görögország Missolonghi romjain, 1826 Olaj, vászon, 209 * 147 cm Bordeaux, Musée des Beanx-Arts