Hofi [antikvár]

Régóta pertuban volt velünk. Havernak tekintett bennünket. "Lebeszélt" a színpadról, hozzánk szólt, ránk nézett, azonnal kapcsolatba került velünk. Szeretett minket, és mi szerettük őt. A magánéletben más volt. Elzárkózott, szinte körülbástyázta magát. Alig lehetett megközelíteni. Amit tudott, elmondta a színpadon. Beszélt arról, ami fájt neki-nekünk, arról, ami dühítette. Az utóbbi időben egyre mérgesebb lett. Furcsán, sőt rosszul érezte magát a világban. Élt, örült, kínlódott, mint bármelyikünk. Betegség, testi fájdalom is kínozta. Ám mindebből nevetést tudott csiholni. Bölcs bohóc volt: amikor rajta nevettünk, akkor is önmagunkon. Illetve a keserves világon, amely Hofi nézetben mindig oly parlagian nevetséges volt. A kötetben egyebek közt szó esik arról, hogyan vált kis vidéki színészből jelenséggé, "a Hofivá". Távozása után talán megtudhatjuk, kihez volt kivételes szerencsénk amíg élt, s hogy távozásával kit veszítettünk.