Bővebb ismertető
Gerince megtört.
Amikor a padlón vagy, havi nyolcvanezer fix is kész vagyon - a csúcson havi egymillió se elég. Nekem mindkettőből kijutott. Élveztem a sikereket, de a kudarcok csak még elszántabbá tettek. Az éppen aktuális munkámban ugyanúgy, mint a magánéletben. Volt, hogy a berlini utcákon egy Porsche Cabrioval száguldoztam haza a luxuslakásomba, majd három hónappal később egy szutyok kisbuszba kunyeráltam a benzint, hogy végre hazavergődhessek egy pincébe, az albérletembe. Aki ült már hullámvasúton, tudja miről beszélek. És azt is tudja, hogy mégis, minden pillanatnak megvan a romantikája, a varázsa. Én soha nem akartam alulmaradni semmiben. Sem érzelmileg, sem anyagilag. Azt, hogy hogyan állsz fel vesztes helyzetből, ugyanúgy lehet gyakorolni, mint a szaltót. A lényeg a biztonságos földetérés. Az utolsó szaltómat önök is láthatták, már amennyiben követték a magyar média világát. Sose felejtsék: "Minél magasabbra mászik a majom a fán, annál jobban látszik a segge!"
Árpa Attila (München, NSZK, 1971. november 17. –) magyar színész, producer, gyártásvezető, forgatókönyvíró.
Árpa Attila 1971. november 17-én született Münchenben. Korábban az RTL Klubnál dolgozott, majd 2004-ben a TV2-nél lett kreatív producer.A Budapest Wolves amerikaifutball-csapat alapító-elnöke és játékosa volt a 2000-es években. A Magyar Amerikai Futball Szövetség elnöke volt 2013 márciusától 2014 júniusáig.
Édesapja, Árpa József a TV2-nél dolgozott kreatív igazgatóként, édesanyja sminkes és dramaturg. Felesége Tomán Szabina exmodell, akivel 2016-ban elváltak. Közös gyermekük Amira Johanna.