Visszidensek [antikvár]

Előszó Világszerte több millió olyan ember él, aki magyarnak, vagy legalábbis magyar származásúnak mondhatja magát. Ez részben a magyar emberek messze földön híres tehetségének, a magyar tudásra való globális keresletnek köszönhető. A Kárpát-medencében élő magyarság tradicionálisan gazdag volt abban a nyersanyagban, amelyet szürkeállománynak hívunk. Ez a nyersanyag nem véges. Az emberi agyban rejlő tudás újratermelhető: közoktatással, felsőoktatással, kultúrával. Sokat adtunk a világnak, a világörökségnek. De sokkal tartozunk a világnak, a hozzánk idejött és befogadott népeknek. Mindig így volt: adtunk valamit az emberiségnek, és kaptunk valamit, ami segítette fejlődésünket. Kaptuk Európától a kereszténységet - így lettünk európaiak. Admk a nándorfehérvári győzelmet, megakadályoztuk a török birodalom terjeszkedését, Európát védtük meg. Kapmk a francia forradalom eszméit, amelyek a magyar jakobinusoktól kezdve a reformkorig új szellemiséggel ajándékoztak meg minket. Admk 1848 hitét, hogy az embert meg lehet ölni, de a szabadság iránti vágyát nem lehet kiirtani. Adtuk Semmelweis Ignácot, az „anyák megmentőjét", a világhírű magyar tudósokat, kutatókat Európának és a világnak, 13 Nobel-díjast, a zeneirodalom remekeit, nagyságait, Bartókot, Kodályt és a többieket. És végül adtuk a világnak az 1956-os forradalmat, Dávid csatáját Góliát ellen. Sokat tanuluink a világtól. Büszkék vagyunk a nyári olimpiai játékokban elért helyezéseinkre: a 176 arany-, 150 ezüst- és 169 bronzérmünkre. Büszkék vagyunk az „Aranycsapatra", Puskásékra. Kultúrát kaptunk Európától, de büszkének kell lennünk ezeréves államiságunkra, a múlrnnkra. Nem minden eseményére, de arra igen, amit a magyarság adott a vilag kultúrájának, a világ örökségének.