Fotográfusok - Made in Hungary [antikvár]

Részlet: Oknyomozás Magyarország a világhírű fényképészek legnagyobb exportőre, állítottam a tézisekben. Úgy érzem, illene ezt bizonyítanom, alátámasztanom néhány adattal, megállapítással. Magyarország összlakossága ma alig haladja meg a tízmilliót, de korábban is csak két és félszer voltunk többen. 1919 és 1956 között mégis innen ment el a világ fotóművészetének legalább tíz meghatározó alakja, s még sokan az ún. második vonalból. Ez egyszerű fejszámolás nyomán azt jelenti, hogy az ország minden milliomodik lakosa a fotográfia óriásává nőtte ki magát. Ezek szerint példának okáért Nagy-Britannia 36 millió lakosára 36, Németország 78 milliójára 78, Kína 1 milliárd lakosára 100 fotófenomén esne. Persze, ez csak játék a számokkal. Önmagában talán nem is érdekes, bár bizonyos elemeiben figyelemre méltó. Mégsem árt, ha tudjuk, hogy itt született, volt gyermek, nőtt fel, járta iskoláit Kertész Andor (André Kertész), Moholy-Nagy László (Laszlo Moholy-Nagy), Halász Gyula (Brassai), Munkácsi Márton (Martin Munkácsi), Fried-mann Endre Ernő (Róbert Capa) és testvére Friedmann Kornél (Cornell Capa), Kepes György (György Kepes), Lóránt István (Stefan Lorant), Berkó Ferenc (Ferenc Berko), Muray Miklós (Nicholas Muray), a holográfia Nobel-díjas felfedezője, Gábor Dénes (Dennis Gábor). És rajtuk kívül még hányan! Carell Gitta (Ghitta Carell) a fasiszta olasz diktátor Mussolini udvari fotósa, Ylla, az egyik legjobb állatfotós, Haár Ferenc (Francis Haar), Hawaii díszpolgára, Almásy Pál (Paul Almásy), aki az UNESCO megbízásából a föld minden országában készített fotót. Aigner László (Lucien Aigner), akinek számtalan lap közölte riportfotóit cirka hatvan éven át. Szász Zsuzsa (Suzanne Szász) gyermekfotóihoz Benjámin Spock írta a szövegeket. Görög Etelka (Ata Kandó) volt az első nő, aki az Amazonas vadonjaiban fényképezett, de megörökítette az 1956-os forradalmat követő megtorlás elől Ausztria felé menekülőket is. Barátnője, a szintén Hollandiában élő Besnyő Éva (Éva Besnyő), a feminista mozgalom talán legjobb fotósa. És akkor még nem beszéltem a Bauhausos Pap Gyuláról, Bortnyik Sándorról, a Spanyolországba származott Reményi Gyenes Jánosról (Jüan Gyenes) és Müller Miklósról (Ni-colás Muller), a Franciaországban dolgozó Kollár Ferencről (Frantisek Kollár), Landau Erzsiről (Ergy Landau), Ke- lenföldi Telkes Nóráról (Nora Dumas), Szélpál Árpádról, Elkán Lászlóról (Lucien Hervé), a Keystone, a Dephot, a Rapho ügynökség magyar alapítóiról, Kraszna-Krausz Andorról, aki a Focal Press könyvkiadó létrehozója, Karol Kállayról, André de Dienesről, a Londonba ment Seiden Gusztávról, a Bostonban élő, alkotó Kálmán Béláról és a magyar származású kortárs alkotókról, Sylvia Plachyról, Mari Mahrról, Zaránd Gyuláról, Keresztes Lajosról Tud-e még nemzet ennyi kiváló tehetséget egy művészeti ágban felmutatni? S elmondhatja-e bármelyik ország, hogy ezek egyikét sem tudta megtartani, egyikük sem hazájában lett ismert és elismert? Hiszen ha csak egy-két névről lenne szó, beszélhetnénk akár véletlenről is. De ennyi elmenő! Aki meg maradt, azok közül egy sem tudott igazán kiemelkedni. Pedig nem voltak kevésbé tehetségesek, nem jártak rosz-szabb iskolákat, mint amazok. Ugye nem csodálkoznak, ha egy kicsit távolabb kezdem, nem rögtön a fotóművészetnél? Fontosnak érzem, hogy megértsenek bennünket, hogy ezt olvasva másként nézzenek ránk. Kik vagyunk mi magyarok? Egy keleti eredetű, génjeiben, öröklött parancsaiban pusztai, nomád életmeghatározó jegyeket hordó nép, amely éppen ezer esztendeje, Szent István királya parancsára, fegyvereinek kényszerítő erejére a nyugati kultúrkörhöz csadakozott, akarva-aka-radanul felvállalva ennek minden kínját, bár örömét is. Máig hordja e tudathasadásos állapotból fakadó szorongásait, no meg kiváltságait is. Ráadásul a Kárpát-medence mindig a népek kohójának számított, különböző népek, népcsoportok, egyének asszimilálódtak a többségi magyarsághoz. Aligha van olyan magyar család, amely őseinek kutatásakor ne szembesülne azzal, hogy felmenőinek egyik ága a keleti, másik ága a nyugati civilizáció hordozója. Van, aki beleszületik az egyikbe, van aki választja a másikat. Van aki tud dönteni, s van akinek ez nem sikerül, de tiszta képletek nincsenek. Csoda-e, ha ezen a tájon szinte mindenki identitásproblémákkal küzd, vagy ha nem, akkor hangsúlyozott nemtörődömséggel próbál ügyet sem vetni erre? Akik bizonyta-