A renaissance mesterei [antikvár]

Giorgio Vasari (1511-1574) mikor több mint kétszáz olasz mester életrajzában megörökítette az új világ kultúrájának legragyogóbb évtizedeit, ezzel az arányaiban is nagystílű írói teljesítménnyel sem érezte írói hivatottságát. Mindig művésznek vallotta magát - szíve szerint elsősorban festőnek - és minden idegszálával művész is volt: erről beszél nem freskóinak akadémikus pátosza, hanem építményeinek nyugodt harmóniája; az egyik legszebb olasz épület, az Uffizi-palota oszlopcsarnoka, Vasarit kora legnagyobb építészének hirdeti. Mikor közrebocsátotta élete nagy munkáját: Vite de' poiu eccelenti pittori, scultori ed architettori (A legjelesebb festők, szobrászok és építészek életrajza), melyhez bevezetésül egy kimerítő értekezés tartozik az összes képzőművészetek elméletéről és technikájáról, a renaissance legnagyobb nagyjai közül többen még éltek, még többen a fiatal Vasari kortársai voltak és aki ennek a korszaknak megteremtéséhez az első erőforrás volt, Cimabue, az ősök őse is még olyan közel esik Vasari krónikájának idejéhez, hogy még nem fakultak el egészen a szájhagyomány színei, amelyek az alakját és életét az emlékezetben megőrizték, annál természetesebb, hogy az Életrajzok többi hőseiről is intim hagyományok, baráti értesülések, sőt személyes tapasztalatok szolgáltatták az adatokat.