Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte... [antikvár]

A kémek története mindenkit érdekel. Izgalom, titok, bátorság, kaland, gyilkosság, zsarolás, hősiesség - ezek azok a szavak amelyek hirtelen eszünkbe jutnak. Könyvtárnyi olvasnivaló gyűlt össze Canarisról, Schellenbergről, Gehlenről, Philbyről, Allen Dullesről s persze a nagy szovjet háborús kémekről, kémfőnökökről, miközben a 40-es évek egyik nemzetközi értelemeben is kiemelkedő alakjáról, Újszászy Istvánról, a VKF-2, majd az Államvédelmi Központ zseniális vezetőjéről legfeljebb elvétve, a sorok között - és akkor is többnyire Karády Katalint, a híres szeretőjét emlegetve- találunk gyér adatokat. Mi az oka e különös feledésnek? Hogy a magyar elhárítás és hírszerzés vezetője, élvezve Horthy, Bethlen István, Kállay Miklós bizalmát, hátat fordított a náci szövetségesnek, és a briteknek dolgozott? Hogy a háború után - persze fogolyként, de azért luxusfogolyként - előbb Moszkvában a szovjeteknek segített, majd idehaza Péter Gábornak az ÁVO megteremtésében? Milyen ember volt a magyar kémfőnök? Valóban az úri világ árulója? Gyáva katona? A történelem játékszere? Vagy egyszerűen csak esendő ember, érző lélek, kiszolgáltatva a sors vak erőinek?