A hit pajzsa [antikvár]

A fedőlapja pár helyen kicsit meghajlott. A könyvtest enyhén félrenyomódott.
2003. ​február 24-én ismertem meg Olofsson Piacid atyát, amikor Mádl Ferenc köztársasági elnök felesége, Dalma asszony átadta neki a kommunizmus áldozatai számára alapított „parma fidei – a hit pajzsa” kitüntetést. Már akkor meglepett az a derű és jókedv, ami csak úgy áradt belőle… Akit megpróbál az Isten, annak erôt és bölcsességet is ad hozzá. Dr. Olofsson Károly, vagyis Placid atya sohasem tudhatott maga mögött bencés tanári évtizedeket, amelyekre ifjúkorában készült. Csak növendékéveit tölthette szeretett Pannonhalmáján. Innen hurcolták el az Andrássy út 60-ba, majd a Szovjetunióba: koholt vádak alapján tíz évet töltött a Gulágon. Itt találta meg igazi élethivatását: tartani a lelket a társaiban. Ezt tette a börtönben is, majd késôbb itthon, a kommunista rendszer évtizedeiben. Életem nagy élményének tartom a vele való találkozást. Ettôl a februári naptól kezdve úgy jártam Placid atyához, mint valamikor régen ahhoz a ferences atyához, aki börtönévei után is vállalta, hagy titokban hittanórákat ad nekünk a testvéremmel… A gyerekkorom jött tehát vissza, azzal a felnôttkori önvizsgálattal súlyosbítva: vajon képes lettem volna ilyen példamutatásra, vagy egyszerûen csak túlélésre, amilyenre Placid atya? Ezt a kérdést talán mindenki felteszi magának, aki ezt a könyvet olvassa. De ne keseredjünk el, ha azt érezzük, a válasz nemleges. Placid atya csak egy van. Ôt az Isten különleges feladatra rendelte ide, ebbe a kis országba. Nekünk gyarló híveknek pedig azzal a példával szolgál, hogy az emberi méltóságot nem lehet elpusztítani. Atya, köszönöm a könyvet!