W. Ostwald természetbölcselete (dedikált példány) [antikvár]

Bevezető rész.1. Az összes tudományok közül a bölcselet az, mely visszatekintve több mint két évezredes multjára, tárgyát illetően a legtöbb változáson ment át. Hisz a bölcselet első korszakában egyet jelent az az osztatlan tudománnyal s magában foglalja az összes ismereteket. Jó anyához méltóan saját emlőin táplálta azokat, míg megerősödtek s lábukra nem álltak. A bölcselet anyaga nőtt s megkezdődött egy szétkülönülési folyamat, mely mindazonáltal csak lassan, fokozatosan ment végbe a tudományos élet fejlődésével kapcsolatban. Először a matematika válik ki a bölcselet köréből, nemsokára az asztronómia. A fizika csak a XIII. században lesz önálló tudománnyá s a XVII. században a kémia is eléri nagykorúságát. Az exakt tudományoknak - mert csak ezeket vizsgáljuk - ez az önállósodása nem jelent azonban még komoly elszakadást a "scientia scientiarum"-tól, még a XVIII. században is bölcselet és szaktudományok legalább névleg egybeesnek. Csak a XIX. században történt a bölcselet és az egyes tudományok között a végleges szakadás, ez utóbbiak hatalmas fejlődése következtében. Az exakt tudományok haladása u. i. a XIX. század folyamán olyan méreteket öltött, hogy a szaktudósok legnagyobb része - elkápráztatva a szaktudományok eredményeitől - minden összeköttetést megszakított a volt anyatudománnyal: a bölcselettel. Ezt a teljes eltávolodást nagy mértékben elősegítette Hegel bölcseleti rendszere, mely spekulatív úton akarta a bölcselet régi hegemóniáját visszaszerezni. Ellenkező eredményt ért el: a természettudományok megtagadták a bölcseletet. Olyan lett a bölcselet, mint Lear király, aki minden javát szétosztotta gyermekei között s akinek most bele kellett nyugodnia abba, hogy mint koldust kitegyék az utcára...