Trianon fiai (dedikált példány) [antikvár]

- Megtaláltam a dédapád naplóját! - Mi van, papi? Miről beszélsz? - kérdezem, de a szemem nem fordítom el a mobilról. - Abbahagyhatnád már, legalább mikor hozzád beszélek! Már a nyelvemen, hogy mindig beszélsz, de még időben elharapom a szót. Inkább kinyomom a tapsoló Leonardo di Capriót, és felnézek rá. Látom, hogy vörösödni kezd a kopasz feje, az ilyesmi nem jót jelent nála. Gyorsan felveszem hát az érdeklődő arckifejezést. - Mit találtál meg? - kérdezem a tőlem telhető legnagyobb kedvességgel. Tulajdonképpen csípem az öreget, még akkor is, ha megzavar a csetelésben. Nyel egyet, mint aki átlát a szitán, de inkább visszaszívja. - A dédapád naplóját - ismétli meg. - Es az miért olyan érdekes? - kérdem. - Azért, mert arról a bizonyos évről szól. Meg az előzményekről, persze. Megértően bólogatok, miközben fogalmam sincs, melyik évre gondol. Bár valami mintha derengene, mert már tegnap este is emlegette, hogy hamarosan elmesél mindent nekem egy olyan borzasztó évről, egy olyan időszakról, amely a mai napig beárnyékolja a történelmünket. A magyar haza történelmét. így, hogy belegondolok, mintha világosság kezdene gyúlni az agyamban, hogy miről lehet szó. Hiszen tanultunk róla, ha nem is túl részletesen, majd az idén kerül bele a tananyagba. - Csak nem a trianoni békéről? - csapok a térdére. - De bizony - mondja büszkén, mint aki megnyerte a lottóötöst. Közben meg szomorú arcot vág. De büszke arra, hogy kitaláltam. Az én unokám már tudja, mi történt száz éve, meséli majd a szomszédoknak, a boltban bevásárlás közben, a patikában, mikor kiváltja a gyógyszerét, vagy a művházban, ahová trécselni jár meg sakkozni. Neki nem kell majd elmagyarázni a történelmet, meséli, miközben húzogatja a bábukat. Sakk-bástya a lóval, mondja, és így folytatja: inkább ő fogja elmagyarázni a tanárainak. A többi vénember meg majd megértően bólogat.