Szokolay (dedikált) [antikvár]

A kötet a neves zeneszerző, zenetudós hetvenötödik névnapja alkalmából készült. Bevezető részlet: Húsvét hétfőjén locsoló állított be a felsőőri kórházba. Édesanyám feküdt bent, tíz napja esett túl egy igen súlyos műtéten. Még nem lehetett tudni, merre billen a mérleg nyelve. S íme: megjelent feleségével, Mayával Szokolay tanár úr - merthogy ő volt a locsoló. Verset mondott, „ahogy illik", megöntözte édesanyámat, akibe - csodák csodája - visszatért az élet. Az ágyból is fölkelt nagy óvatosan, mert még csövek lógtak az oldalából, s a sok infúzió után először evett emberi ételt: igen ízlett neki Maya zellerlevese. 2001-et írtunk. Copfos kislány voltam még, mikor Szokolay Sándor Sok kicsi sokra megy A című kétszólamú kórusművét énekeltem a Lórántffy Zsuzsánna utcai Ének-zenei Általános Iskolában. Emlékszem, milyen „borzasztóan tetszett a mű mollból dúrba való facsarodása, azaz minore-maggiore váltása. Én még ilyen csodát addig nem hallottam. Ez idő tájt szüleim beszélgetésében vissza-visszatérő téma volt a Vérnász, mellyel Szokolay, mint a dinamit, „ajtóstul-tokostul" robbant be a köztudatba.