Szivárvány (dedikált példány) [antikvár]

Holló Ila költő és festőművész „elkötelezett végrendeletét" tartja kezében a t. olvasó! Mondom, elkötelezett végrendelet. A szó igazi értelmében nem az, de témáiban felöleli a költő-festő ifjúkorát, életét és alkonyba hajló munkásságát. Szép, lírai verseket, visszaemlékezéseket olvashatunk a könyvben, amiben megismerkedhetünk egy élettel, egy múlt közös örömei, fájdalmai, emlékei elevenednek fel, és úgy ír a költőnő, hogy ott érezzük magunkat a tájban, az ő szent gyermekkorában, majd kockáról-kockára élőképpé válnak az emlékek. Mint festőművészt ismerhettem meg Holló Ilát, aki színeivel elénkvarázsolta a mézízű őszt, a cseresznyeízű nyarat, az ibolya-szagú tavaszt és a kalácsszagú hideg téli időt, de zamatában, gyönyörűen. Megismerhetjük azt a környezetet, ahol élt, szüleit, családját, és mindezt még képekben is dokumentálja nekünk, és együtt élvezhetjük ezt a naivan-szép és színezett világot, amely, sajnos, ma már csak a múlt, mert rohanó korunk produktuma nem ilyen. Ezért érdemes elidőzni Holló Ilánál, aki versben, képben hozza elő az idillikus múltat, és csak fájó szívvel gondolhatunk a nagymama által lakott kis régi házra, a gyönyörű buja erdőre, az oly szent gyerekkorra, amikor még lélegzett a természet és igazából voltak évszakok úgy, mint itt, a könyvben. Holló Ila a magyar naiv költészet és festészet kiemelkedő alakja, aki ugyan idealizálja képeiben és költeményeiben a múltat, de fájón sírhatnánk fel, hogy jaj, miért nem ilyen már?! Könyvében ad homen ajánlások is találhatók, ő úgy érzi, hogy akik verset írtak képeihez, vagy személyéhez tettek érte valamit. Igen, mindezek a személyes hangütések teszik költészetét belterjes, baráti magánköltészetté, ami önmagában is nagy érték. Verseiben a pátosz és a lelkesedés dominálnak leginkább, és olyan őszinte áthallásokkal megírt, megfestett alkotások ezek, hogy naivitása szeretetet és örömet kelt a t. olvasóban. Ilyen megközelítéssel, ilyen melegséggel indítom e könyvet, hogy érezzük egy letűnt kor mézédes emlékeit, és sóhajtsunk: „be jó volna ma is így élni, ilyen póztalanul, ilyen szeretetteljesen!"