Tarisznyás emberek (dedikált példány) [antikvár]

A MEGRONTOTTAK Tízóra már elmúlott, mikorra örzse néni bekeverte a kovászt a nagy fateknőbe. Körösztöt vetett rá, nehogy valami rossz szellem árthasson a tésztácskának. Először abroszt terített rája, arra pedig rávetette a bandagazda tökhaj subáját, aminek szőrét már mind lehemperegték a gyermekek. — Uram. oltalmazd — tötyögött el a teknő melől az öregasszony, aki huszonegy pár kaszásnak tömi tele száját domós cipóval ezen a nyáron, amíg az aratás meg a cséplés tart. Köténye két felpördült csücskét leeresztette a szok-nyakorcbóí, végig tapasztott tenyerével a hasán, s belefújt a lámpásba. — Nohát, most már egy kicsit ledől —.gondolta. A krumpli meg a bab meg van pucolva, vizet is hordottak a nxarokverők, ráér felkelni a dagasztás|hóz majd, ha mén a banda kötelet csinálni. Foltos nagy papucsában becsoszogott az istállóba, ahol már javában aludtak a részesek. A nagy középjászolnak mind a két oldalán feküdtek. A hosszú marhaistállót megtöltötte a tavalyi szalnoa dohos szaga, ami kötöszködésig érő vastagságban volt elterítve a munkások alatt. örzse néni kitapogatta a fekhelyét, maga alá terítette az egyik pokrócot és nagyot sóhajtva, mint az ökör nekitérdelt a fekvésnek. Az istálló másik végéből hatalmas büfögések kor-nyantak elő, amiket hosszú, ütemes rágás kísért. Két bekötött ökör kérődzgetett jóízű nyelések között laposakat pislantva hozzája. Egyébként a csönd olyan puha és rin-