Táncol a por (kétszeresen dedikált példány) [antikvár]

Isten előtt kedves tombolás Előszó | Visky András Olvasni; olvasni az olvasásról; látni, ahogyan valaki, Tóth Sára, a könyvhöz nyúl, felnyitja, és nyilvánossá teszi az olvasás eseményét; engedni, hogy olvasóvá tegyen, hallgatóvá és nézővé, hallóvá és látóvá. De még mielőtt, baráti kötelességből vagy puszta kíváncsiságból, elhatároznánk, hogy el- vagy kiolvassuk a könyvet, már el is sodort az írás, ami nem egyszerűen tudósítás vagy figyelemfelhívás, hanem konfesszió és, bizony, a lehető legközvetlenebb megszólítás. „De lássuk meg", fordul a nyelv, felszólít és bátorít, a bennünk beteljesedő szöveg lehetőségére mutat, ne adjuk fel, mondja, megérteni önmagunkat kellene valamiképpen, nincs is más feladat, de ez, önmagunk megértése, nem luxus és értelmiségi parádé, nem a vájt fülű beavatottak kiváltsága, hanem a lehető legemberibb tett, ami ittlétünkhöz tartozik. A tudás, amit Tóth Sára a nyilvános olvasás színházában visszhangoztat, és ami „van is és nincs is, mert éppen most jön létre", mint, amiképpen írja.