Szivárványhártya (aláírt példány) [antikvár]

Előszó Á mint mifelénk, Európában, minden lakásnak és csa-/yládi háznak van előszobája, ugyanúgy az emberi sorsokkal, a lélek történéseivel foglalkozó elbeszélésköteteknek is szokott lenni előszava. Az előszó tehát nem maradhat el Karácsony István most megjelenő Szivárványhártya című novellákat és verseket tartalmazó írásai elől sem. Ennek megírására ő maga, személyesen kért fel. A tiszteletre méltó felkérés elől pillanatig sem tértem ki, sőt, megtiszteltetésnek vettem, elfogadtam, mondván, hogy szerencsés ember vagyok ezzel kétszeresen is. Szerencsés embernek érezhetem magam, mert az író-költővel és műveivel nem ez az első találkozásom. Volt szerencsém évekkel ezelőtt is bemutatni az érdi közönségnek korai elbeszéléseit majd egy másik alkalommal írni elbeszélő művészetéről néhány sort. Szerencsés vagyok azért is, mert most nem nekem kell megküzdenem a fehér papirossal, amely szellemi csatát írói műveletnek mondunk és tartunk. E szerint én most nem író, hanem olvasó vagyok, aki a kényelmes fotelben ülve olvasgatja egy másik személy által írásba foglalt és így szinte tálcán felkínált élethelyzeteket, konfliktusokat, reményteljes és reménytelen szerelmeket. Az előszó írója tehát máris érzékeltetni igyekszik, hogy az olvasók mit várhatnak az itt következőkben