Résnyi fény (dedikált példány) [antikvár]

1. Őrült eszme vetett árnyékot Európára. Félelem költözött a szívekbe mert elszabadult a gonosz, és feltartóztathatatlanul vágtázott keresztül fél vüágon. Nyomába jajkiáltás szegődött, tengernyi vér, könnyek és bánat. Marcona ábrázatú katonák menetelése, fegyverropogás és ártatlan emberek tömegének iszonyatos halála a vérszomjas rém mancsai közt, volt az akkori jelen. A népirtást téveszme vezérelte amely világhatalmi törekvéssel párosult és kényszerű öldöklésbe sodorta a népeket. Légiriadók ejtették rémületbe az addig békésen élő embereket, félelmetes légi ármádiák vonultak át az ország felett. A háború fokozatosan testközelbe került. Baljós felhők gyülekeztek és lassan beborították az eget. Úrrá lett a sötétség, mígnem ránk szakadt a második világháború a maga összes borzalmával együtt. A bizonytalan holnapok homályos kétségbe rejtették a jövőt. Ám az élniakarás, az ember veleszületett ösztöne erősebbnek bizonyult mindennél. Ezt bizonyítja, hogy még ezekben az időkben is születtek gyermekek akiket szüleik féltve szorítottak a szívükre és reménykedtek, az ő életük majd boldog és sikeres lesz. Közéjük tartozott egy ember, akit a maga egyszerűsége és jósága tett nagyszerűvé - az apám - és egy törékeny termetű melegszívű asszony, az édesanyám. Aki azon az emlékezetes napon hozott a világra amikor Budapestet először érte légitámadás. Már napok óta vajúdott végül műtéttel segítettek rajta, de a légiriadó pánikában magára hagyták a kórteremben. Aki járni tudott, lemenekült az óvóhelyre. Sötét volt, s ő kábulatából fel-felriadt a légelhárító ágyuk bömbölésére, ám még mindig a tudat- és tudattalan mezsgyéjén imbolygott, ahol nem rémítő a halál. Mi tőrtént? A felelet kézzelfogható valóság formájában jött: él! Ám a bódulat fogságában folytonosan visszazuhant a minden mindegy állapotába. Csak miután kezdett kitisztulni a feje eszmélt rá, gyermeket szült! Igen ! Egy várva várt gyermeket, sokévi reménytelennek tűnő várakozás után.