Párpercesek (dedikált példány) [antikvár]

DRÁGA KECSKÉNK Micit (akár egy gyereket az oviba), úgy kellett beszoktatni a csordába. Rám hárult, hogy kezdetben elkísérjem ki a legelóig, ahol is alkalmas pillanatban, amikor már belefeledkezett a legelésbe, észrevétien magára hagyjam. A csordásnak. Dudás bácsinak még így is szemmel kellett tartania az újakat, nehogy lepattanjanak, s aztán irány a világ, pontosabban: haza! Ügyelnie kellett hát. De mire való egy okos puh? Az újakat, mesélte az öreg, megszagoltatta mindig a kutyáival, akik aztán, szemfüles testőrként folyton ott settenkedtek ezek körül. Az ellógicálás így kizárt. Mici viszonylag könnyen beszokott. Szempontjai közt nyilván első helyen szerepelt, hogy mégis cs^ jobb egy ól mindennapos fogsága helyett az a szabadon bebóklászható tágas tér, az a zsombékos deükátlegeló, ahol ó maga álKthatja össze aznapi menüjét, szemben a kis gazda örökös labodájával. Meg hát vonzhatta e vegyesrendú közösségbe - tehenek, kecskék, birkák közé - az is, hogy itt az otthoni népek - tyúkok, libák meg a büdös disznók - helyett végre hasonszőrűek közt lehet.^ Ujhel városában a csorda a Fedorkó-tanya felől indult, majd a Dianát, s a focipályát érintve jutott ki a Né-