Kézjegy 18. (dedikált példány) [antikvár]

Születésnapra Dienes Valéria, akiről talán még a Tolna megyeiek közül is kevesen tudják, hogy idevalósi (egyébként Geiger Valéria, Babits Mihály másod-unokatestvére, a Séd partján szomszédja is) - Dienes Valéria kilencvenegynéhány éves korában Istenről elmélkedve öninterjút készített. Ebben a kérdező (szerepében) Isten kilétét firtatta s egyúttal a Lét, a Létezés mikéntjére kereste a választ. Bármennyire tautologikus is, felfogása szerint Isten lényege és léte a VAN igében, a létigében foglalható össze. Isten VAN. Ezt követően paradox válaszok sora hívja fel a figyelmünket arra, hogy ez a VAN mennyivel több, mint a „megvan". Az utóbbi a puszta Kreatúra, a befejezett Dolog, a Teremtés elszenvedőjének jellemzője. Teremteni, alkotni viszont - ez Intenció, Szándék műve. Az Akaraté, mely a jövővel terhes s ennyiben nyitott. Dienes Valéria szavaival: „a jövő mint »potenciál« él, és az erősebb lét, mint az aktualizált [ ] benne a születő minden [ ] önteremtő eszmélet vagy". Ez utóbbi szavak jelentése, bár első pillanatra blaszfémiának tűnik, a költő teremtő akaratára is vonatkoztatható. Isten ugyanis a maga képére teremtette az embert, a világot pedig olyannak, hogy ez a lény benne a teremtés műveletét folytathassa. Ennyit, anélkül, hogy az isteni Teremtés és a költői alkotás minőségi és nagyságrendbeli különbségéről egy pillanatra is megfeledkeznénk, vagy a hitbéli és az esztétikai eltérését hajszálnyira is kisebbíteni akarnánk, nyugodtan elismerhetünk. A költészet poétikus, alkotó tevékenység. Akarat műve, s bár a múltból jön, a jövőre iránjoil és létet, létezőt teremt. A költő művét s a költőt magát is. Mindezekhez hozzávehetjük az olvasót is, aki a maga szerepe szerint szintén hozzájárul a mű létesítéséhez, amennyiben a múltja felől közelítve s a jövőre irányuló szándékokkal maga is eszmélődni kezd, sőt mi több: részesévé válik egy eszméletcserének. Az eszméletcserének.