Félrevert világ (dedikált példány) [antikvár]

Előszó Az első könyvem, a „Köznapi dallamok" iránti érdektelenség sem tudta elnyomni bennem azt a kényszert, hogy a mélységből, ahova jutottam, üzeneteket küldjek. A szívem zárt pályán járt, akár a bányaló. Hajtotta a reflex, meg az esztelen remény, hogy hátha egy szebb világot talál ugyanazon a számtalanszor megtett úton. De csak kövek voltak ott, és pár lepréselt száműzött szó, amiből már kiveszett a lélek. Emlékeim a fényről újra meg újra sebként fakadtak, mivel nem akartak divatos, szalonképes heggé zülleni. Mégis éreztem időnként a gondviselés segítő kezét egy nagyszerű ember által, akiről most nem írok, azonban több lett miatta a sorok ^özt a fény. Néha a düh vezette a tollam, s elnéztem, ahogy a líra megborzongott tőle, bár megbocsátott,