Érett élet (dedikált példány) [antikvár]

HAITYÜ-ÉNEK Éltem 'mint élnek a szegények és az igások, Ám engem irigység mérge sose környékezett, Éltemre most forró Napként tűz az- emlékezet: Üjra élem éltem és gyermekségemig ások. Bár Sorsom kezében méznél gyakrabban volt pöröiy És a kín az örömnél örömestebb becézett, Verseimbe kínból is tudtam csurgatni mézet, S most mindien béke bennem s szóm Sorsommal nem pöröl. Utamon sok álom, sok délibáb és sok fétis Lidércfénye vakult el, ám egem el nem vakult Fölöttem egészen s verseiraben kék ég a múlt: Idíí és messzeség miegszjépít kínt, keservet is; S bár világéletemben szegény nincses voltam, ám Gazdag vagyok, mert én a sötét éjben is égek S ihletemtől kinccsé bűvölődnek semmiségek S tüzem oly olthatatlan, hogy másokba oltanám. Gazdag vagyok, mert gazdaggá tesz engem egy fának Virágzó öröme, egy őszi alkony hallgatag, Haláli búja mit igézve tükröiz a patak S mert a vertek kínjai mint az enyémek fájnak. Ne sirasson, csak sose feledjen el égszínkék Tájam s Erdőm és Patakom, mely gyermeknek látott, Ne feledjen el, ki szeretett s ki megbocsátott, S ne feledjenek a fák, miacskák, tücskök és cinkék.